Shop menü

HUAWEI: ROHAMTEMPÓVAL FEJLŐDÖTT TAVALY AZ APPGALLERY

Majdnem a duplájára hízott egy év alatt a fejlesztői közönség és a forgalom is, ami nagyon szép eredmény, de azért továbbra is kompromisszumos az élet a HMS mellett.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Huawei: Rohamtempóval fejlődött tavaly az AppGallery

A Huawei mindent megtesz azért, hogy a közönségét kiszolgálja és megpróbáljon fennmaradni az erős ellenszélben is. A vállalat mostani ökoszisztémájának az egyik alappillére az AppGallery, a vállalat mobilos szolgáltatásaihoz kapcsolódó piactér. És ennek kapcsán a napokban elmondta a vállalat, hogy nagyszerűen fejlődött tavaly.

A kínaiak információ szerint már 2,3 millió regisztrált felhasználója van az AppGallery-nek. Ez 77 százalékos növekedést jelent egyetlen év leforgása alatt. Ebből következik, hogy az alkalmazások száma is dinamikusan fejlődött, és a Huawei pedig bízik abban, hogy a zászlaja alá felsorakozó szakemberek meglátják a lehetőséget a platformban, és a lehető legtöbbet megteszik majd azért, hogy fejlődjenek.

Galéria megnyitása

83 százalékkal több alkalmazást töltöttek le és telepítettek az AppGallery kínálatából 2020-ban, mint egy évvel korábban. A letöltések száma elérte az előző év végére a 384,4 milliárdos számot. A játékok letöltése volt az, ami elsősorban húzónak bizonyult. Egészen döbbenetes, nagyjából 500 százalékos növekedés történt ezen a területen. Olyan igazán nagy sikernek örvendő címeket emelt itt ki a Huawei, mint az AFK Arena, az Asphalt 9: Legends és a Clash of Kings.

Sikeresen tudta a nemzetközi közönséget megszólítani a Huawei, aminek az eredményeként már 530 millió havi szinten aktív felhasználója van az AppGallery-nek.

A Huawei úgy véli, hogy meg tudta valósítania azt a célt, amit a cég fogyasztói termékekért felelős ágazatának vezetője, Richard Yu jelölt ki még 2019-ben. Az AppGallery egy olyan nyílt, innovatív alkalmazásterjesztő platformá nőtte ki magát, ami világszerte hozzáférhető sokak számára, és elképesztően változatos a kínálata. 2019 végén még csak 25 országban volt jelent a szolgáltatás, ma viszont már több 42 piacon van ott, és ez a szám tovább fog növekedni az idei év során.

Galéria megnyitása

Egyaránt megtalálhatóak az AppGallery kínálatában a nemzetközileg ismert szolgáltatások kliensei és a kisebb helyi vállalkozásoknak az egyedi alkalmazásai. Hazánkban is nagyon sok olyan kisebb applikáció érhető el, melyek csak a hazai közönségnek szólnak.

Ugyanakkor azt azért hozzátennénk, hogy az AppGallery a megszokott amerikai tartalmak nélkül azért rendszeresen kompromisszumra kényszerítheti a felhasználókat. Mindenre van alternatíva, de általában a más platformokon megszokott programokat kénytelen is más megoldásokkal pótolni a cég, mert azoknak egy jelentős része az amerikai tiltás miatt nem is kerülhet be a kínálatba.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére