Huawei: már túl a 100 millión az idei mobileladások

Idén a Huawei két hónappal hamarabb érte el a bűvös határt, mint tavaly.

Huawei: már túl a 100 millión az idei mobileladások

A Huawei rendkívül jó ütemben tudja növelni az értékesítéseit, és természetesen ezzel együtt a piaci részesedését is. A kínai vállalat már most túl van a 100 milliós határon 2016-ban, pedig az évnek még távolról sincs vége. Ennek fényében pedig már azt is biztosan ki lehet jelenteni, hogy a tavalyi forgalmat jelentősen tudja überelni a gyártó.

A Huawei előszeretettel hozza nyilvánosságra a 100 milliós értékesítési határokról szóló információkat. A vállalat legutóbb a Honor termékcsalád kapcsán árulta el, hogy a széria elérte az említett mérföldkövet, most pedig azt tudhattuk meg, hogy az idei teljes forgalom is meghaladja már a százmillió mobilkészüléket.

A Huawei tavaly először számolhatott be ilyen jellegű éves csúcsról, vagyis a 2015-ös év volt az első olyan időszak a vállalat története során, amikor sikerült elérni a 100 milliós forgalmat. Végül az évet egészen pontosan 108 millió eladott okostelefonnal tudta lezárni a kínai alakulat, és ezzel megszerezte a világ harmadik legnagyobb mobilgyártójának járó címet. Csak az Apple és a Samsung volt képes több masinán túladni 2015-ben, ez pedig mindenképpen elismerésre méltó. Most pedig már azt is tudjuk, hogy idén biztosan még magasabbra fog törni a Huawei, és ezzel együtt közelebb kerül a célkeresztjében található Apple-höz, mint 2015-ben volt. (A Huawei 2021-re még a Samsungot is maga mögé utasítaná.)

Tavaly a Huawei december 14-én mondta el, hogy sikeresen át tudta lépni a 100 milliós képzeletbeli határvonalat, most pedig még csak október közepe van, és már beszámolhatott erről a hírről a gyártó. Ez azt jelenti, hogy nagyjából két hónapnyi forgalom fog még „rárakódni” a 2015-ös csúcsra, és ne feledjük, hogy az év legfontosabb időszaka előtt állunk. Az ünnepi szezonban az átlagosnál sokkal több mobil talál új gazdára, és előreláthatólag idén is több tízmillió okostelefon fog a karácsonyfa alatt landolni.

Állítólag ez lesz a Huawei Mate 9.

A Huawei szekere dübörög, és egyáltalán nem érezni azt a gyártón, hogy kifáradna az év végére. Hamarosan itt a Mate 8 utódjául szolgáló Mate 9, és ez egy olyan phablet lesz, amibe a gyártó összes jó fejlesztése bele lesz zsúfolva. És bizony a Galaxy Note7 katasztrófájából az Apple mellett a Huawei is komoly hasznot húzhat, a Mate 9 jó választás lehet azoknak, akik nem szeretnének a Galaxy S7 vagy S7 Edge párosra váltani a nagyobb kijelzős Galaxy Note7-ről a visszahívás után. Ráadásul a HiSilicon részleg a napokban rántotta le a leplet a legújabb csúcschipjéről, a Kirin 960-ról, ami az Apple A10 kivételével minden eddigi okostelefonokba szánt megoldást leköröz a teljesítményét tekintve, legyen az a Snapdragon 821 vagy az Exynos 8 Octa. És jó esély van arra, hogy a Huawei Mate 9-et már ez fogja kiszolgálni.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward