A HTC U Ultra egy remek felsőkategóriás okostelefon lett, és sokan biztos arra számítottak, hogy a U Play is hasonló színvonalat tud majd nyújtani, csak éppenséggel kedvezőbb árszabás mellett, de sajnos nem így alakult. A HTC U Play több ponton is kifogásolható lett, és úgy fest, hogy leginkább a nagytestvér által keltett hullámokat próbálja meglovagolni.
Ez a készülék egy 5,2 hüvelykes megjelenítőt tartogat, ami 1080p-s felbontással társulva megfelelő részletességgel szolgál majd. A kijelző Super LCD (IPS) technológiás, ezáltal valósághű színvilágot és napsütésben is elegendő fényerőt fog biztosítani. A HTC szakemberei Gorilla Glass üveggel takartál le az előlapot, így az remélhetőleg sokáig karcmentes maradhat majd. Az operációs rendszer tekintetében be kell érnünk az Android 6.0-val, és a HTC arra sem tért ki a bemutató alkalmával, hogy a Nougat frissítés mikor készülhet el a U Play modellre. A szoftveres oldalt tekintve az egyetlen pozitívum, hogy így is megkapta a HTC Sense Companion szolgáltatást a U Play, ami a mesterséges intelligenciát és a gépi tanulást felhasználva próbál majd a felhasználók segítségére lenni. Mindkét kamerája 16 megapixeles az okostelefonnak, sőt mi több, még az optikájuk is egyformán F/2.0-s fix rekesznyílással lett kialakítva, szóval eléggé hasonló fotóminőséget nyújthat mindkét képalkotó. Persze a főkamerának azért jobbak a képességei, és a körítésre is jobban odafigyelt a HTC a tervezés során. A hátlapon található modul fáziskülönbségen alapuló AF eljárást használva próbál a lehető leggyorsabban fókuszálni, van mellette egy LED-es segédfény és még optikai képstabilizátornak is otthont ad. Videózáskor a Full HD minőség jelenti a plafont mindkét egység esetében.
Egy nyolcmagos MediaTek központi chipre épül az U Play. A HTC ennél az okostelefonnál a Helio P10 bevetése mellett döntött, ami egyáltalán nem egy rossz lapka, de 2015 óta már több utódot is állított ennek a megoldásnak a MediaTek. A lapkában 1,1 és 2 GHz-es órajelen üzemelő Cortex-A53 magok lapulnak egy Mali-T860 MP2 grafikus feldolgozó egység mellett. RAM és a tárhely tekintetébe két különböző kiadással lehet számolni a mobilból. Az alapot 3 GB-os rendszermemória jelenti 32 GB-nyi háttértárral, a „zsebbe nyúlósabb” konfigurációnál már 4 GB-nyi memória áll a rendelkezésére a rendszernek, a felhasználók pedig 64 GB-tal gazdálkodhatnak. Szerencsére bővítési lehetőség azért van, szóval inkább a RAM miatt lehet érdemes a drágább gépre beruházni. Az U Play 4G LTE hálózati modemmel jön, ami 300 Mbps-os letöltési sebességgel is megbirkózik. Az okostelefon kapcsolati képességeinek lajstromán akad még 802.11a/b/g/n/ac WLAN, Bluetooth 4.2 modul, NFC chip és GLONASS-t is támogató A-GPS vevő. Dual-SIM-es az eszköz, ám a microSD ugyanazt a fiókot használja, ahová a második hálózati kártya is csúsztatható – valamit valamiért alapon működik tehát a dolog.
A küllemét tekintve eléggé hasonlít a U Play a U Ultrára, szóval ennek is üveges a hátlapja, és csak a keret készült alumíniumötvözetből. Ez a mobil is ugyanúgy gyöngyház hatású és fekete, fehér, kék, valamint rózsaszín változatban lesz jelen a boltok polcain. A szerkezet háza 145,99 x 72,9 x 7,99 mm-es vonalakkal rajzolható körül, a mérleg nyelve pedig 145 grammig kúszik alatta. Van a kelléktárában ujjlenyomat-olvasó, az előlapon található nyomógombja rejti a biometrikus szenzort. Jack csatlakozó viszont nincs a U Play-ben, minden feladatot a C-típusú USB lát majd el. A BoomSound támogatásról ennél a készüléknél nem esett szó, van viszont HTC U Sonic, ami a hallójárat különleges eljárással való feltérképezését követően próbálja mindenkinek a lehető legjobb hangminőséget nyújtani. Az üzemidő már a U Ultrának sem tűnik az erősségének, ám az U Play még annál is gyengébben szerepelhet. A HTC érthetetlen módon mindössze egy 2500 mAh-s akkumulátort pakolt a hátlap mögé. Legalább a gyorstöltés megmaradt, szóval lehet, hogy a kelleténél többször kell majd konnektort keresni a jövendőbeli tulajdonosoknak, de legalább nem fog sokáig mellette rostokolni.
A HTC U Play nagyjából 440 dollárba fog kerülni a 4 GB-os memóriával és a 64 GB-nyi tárkapacitással megtoldva, az alapgép mellé pedig 400 dollár körüli árcédula kerülhet, ami bizony túl sok. A tajvani alakulat ügyesen osztotta a dolgokat, de ha őszinték akarunk lenni, akkor bizony egyáltalán nem nevezhetjük jó ajánlatnak a U Playt. A képességei nem teszik indokolttá ezt az összeget, és könnyedén lehet nála jobb ajánlatot találni a piacon. Ez a masina valamikor az első negyedévben kerül a boltokba, pontosabb dátumot nem kapott egyelőre.