HP ElitePad 900, partner az üzletben

Miután az Intel bemutatta a Clovertrail platformot, a gyártók is megkezdték az erre épülő gépek leleplezését. A HP nem okoz csalódást, ugyanis egyből az üzleti szegmenst veszi célba, amiben a notebookok piacán is borzasztóan erős.

HP ElitePad 900, partner az üzletben

Miután az Intel bemutatta a Clovertrail platformot, a gyártók is megkezdték az erre épülő gépek leleplezését. A HP nem okoz csalódást, ugyanis egyből az üzleti szegmenst veszi célba, amiben a notebookok piacán is borzasztóan erős.

Az eszköz előlapját egy 10,1 hüvelykes és 1280 x 800 képpontos felbontású panel fedi majd le, ami az IPS technológiának hála 400 nits-es fényerővel szolgál, így napfényben is kényelmesen olvasható lesz. Felette középen egy kamera is helyet kapott, ami FullHD videóhívások bonyolítására adhat lehetőséget. Mindezeket pedig egy Gorilla Glass 2 mögé rejtették, ami már némileg azt sejteti, hogy igazi keményfiú az ElitePad. És ez így is van, ugyanis jól bírja a katonai szabvány által előírt hőmérsékleti és pára viszonyokat, valamint az ütéssel, porral, és nedvességgel szemben is ellenáll, viszont a teljes védelemhez már a HP Smart Jackets kell. A ház és a hátlap alumíniumból készült, utóbbin találjuk a 8 megapixeles főkamerát, mely egy LED villanó társaságában várja, hogy munkára fogják.

A Windows 8 futtatásáról egy Cloverview SoC gondoskodik. Az Atom Z2760 két magot tartalmaz, de négy szál kezelésére is képes (Hyper-threading), az órajele pedig várhatóan 1,8 GHz lesz. A grafikus feladatokról és médiakezelésről ezúttal is egy PowerVR SGX545-ös GPU gondoskodik. A háttértár kapacitása alapján két változatban lesz elérhető az ElitePad 900, 32, illetve 64 GB között választhatunk, és ezt még tovább bővíthetjük microSD-vel is. A rendszermemória 2 GB-os méretet öltött, de ez a vetélytársak esetében is rendre így alakul. Végül lássuk, mit nyújt a kapcsolati képességeit górcső alá véve; kapunk mobil hálózati modemet, de erről pontosan nem derült ki, hogy LTE vagy HSDPA támogatású, továbbá lesz 802.11 a/b/g/n WLAN, Bluetooth 4.0, GPS vevő és még NFC chip is benne.

Eddig szinte minden téren egy átlagos táblára hasonlít az ElitePad, viszont a Smart Jackets már egészen érdekessé teszi a kiegészítő nélkül 680 grammot nyomó táblát. A Smart Jackets olyan képességekkel ruházza fel, amik valóban üzletivé teszik. A dokkolható kabát a a tábla alján lévő (nem szabvány) csatlakozóra kapcsolódik, és teljesen körül öleli a masinát. A vastag gumírozott borításnak hála, a komolyabb eséseket is sértetlenül vészelheti át. A kabáton lesz HDMI, több USB 2.0 csatlakozó felület, és teljes méretű SD kártya hely is. Ráadásként pedig egy akkumulátor is van benne, ami jó hatással van az üzemidőre, ezzel biztos 10 óra felett végez a gép, bármit is csináljunk.

A könnyebb kezelhetőségért egy ceruzás is kapunk az ElitePad-hoz, ami könnyedén boldogul a kapacitív panellel. A dokkoló állvány pedig egy újabb érdekesség, ugyanis azon túl, hogy tölthetjük benne a gépet, egy 3,5 mm-es jack, négy teljes értékű USB, egy D-SUB, egy normál méretű HDMI és még egy Ethernet aljzat is van rajta. A kiegészítők sorát egy Bluetooth-os billentyűzet zárja, amit ezzel az állvánnyal párban kényelmesen használhatunk.

Az ElitePad ezeken túl még egy sor különböző titkosítási megoldást is hoz majd magával, de ezek már a gép szoftveres oldalán lesznek, ami pedig még sok változáson mehet át, mivel a megjelenésére várhatón csak a következő év januárjában kerül sor, ami még bizony odébb van. Ennél fogva az árazással kapcsolatban semmilyen nemű információval nem szolgált egyelőre a HP.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward