A sola néven érkező készülék valójában nem annyira újdonság, mint ahogy annak hangzik, hiszen korábban Pepper kódnéven már hallhattunk róla, sőt már tavaly is voltak róla pletykák az MT27i típuskódon említve.
A készülék különlegessége a 3,7 hüvelykes képátlójú FWVGA (854 x 480) felbontású Reality megjelenítő terén keresendő, de mégsem a látvánnyal kapcsolatos. A vezérlése az, amit új alapokra helyeztek a Sony mérnökei. A floating touch nevű képességnek hála, ezentúl a kijelző nem csak a közvetlen érintést érzékeli, hanem azt is, ha csak a közelében tartjuk az ujjunkat. Ennek köszönhetően nem csak az irányítási műveleteket lehet kiszélesíteni, hanem akár a kesztyű segítségével is vezérelhetjük majd a készüléket. Ez mindig is problémát jelentett az okostelefonok esetében, amikor beköszöntött a tél. A készülékben az NFC szerepe kiemelten fontos lesz, de a kommunikációs képessége sokrétű, találunk benne WLAN-t, HSPA modemet, GPS vevőt, sztereo Bluetooth-t, és hozzáférésünk lesz a Sony Entertainment Network-höz is. A sola lelke egy kétmagos ST-Ericsson U8500 chipkészlet lesz, mely 1 GHz-es órajelen üzemel majd. Mellette mindössze 512 MB rendszermemóriát és 8 GB microSD-vel bővíthető belső tárhelyet találunk. A főkamera 5 megapixeles felbontású és 720p HD videók rögzítésére lesz képes. Mindezt egy 1320 mAh-es akkumulátor hivatott majd meghajtani, ami egy kicsit szűkösnek tűnik.
 
A megjelenéskor a Gingerbread (2.3) operációs rendszer fut majd rajta, de később érkezik az Ice Cream Sandwich (Android 4.0) is. A boltokba valamikor ennek a negyedévnek a folyamán kerül majd, de ennél pontosabban nem beszéltek erről. Az ajánlott fogyasztói ára 330 euró lesz a 107 grammos eszköznek. Fekete, fehér és bordó színekben kerül majd bevetésre.