Shop menü

HIVATALOS SNAPDRAGON 888 MÉRÉSEKKEL ÁLLT ELŐ A QUALCOMM

A Snapdragon 888 elképesztően erős lett, és most érdekes módon a Qualcomm úgy döntött, hogy a szintetikus mérésekről maga is beszámol.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Hivatalos Snapdragon 888 mérésekkel állt elő a Qualcomm

A Qualcomm minden évben magasabbra teszi a lécet a különböző mobilplatformjai révén, és a csúcs-Snapdragonokra az Androidon belül leginkább a HiSilicon Kirin egységek jelentettek veszélyt, de a jövőben már ezekkel sem lesz gond. És most először a vállalat úgy határozott, hogy hivatalos mérési számokat tesz közzé a Snapdragon 888-hoz kapcsolódóan.

Voltak már kiszivárgott eredmények néhány készülő okostelefonhoz kapcsolódóan, és a mostani hivatalos számok természetesen nagyon hasonlítanak azokhoz az eredményekhez, amikről korábban adhattunk hírt. A Qualcomm semmit nem bízott a véletlenre, letesztelte a fejlesztését az AnTuTuban, a Geekbench-ben, GFXBench két mérésében, az Aztec Normalban és a Manhattan 3.0-ban, a Ludashi AIMarkban, az AITuTuban, az UL Procyonban, valamint az MLPerfban is. És mindegyik programmal három mérést futtatott le a Qualcomm, és egy átlagos számot kalkulált.

Galéria megnyitása

Az AnTuTu esetében a Snapdragon 888 hivatalosan 735 439 pontot ért el, ami az Android esetében rekordnak számít. Ehhez legközelebb a Kirin 9000 lapkával szerelt, már kapható Mate 40 Pro+ áll 698 654 ponttal. A Geekbench 1135 pontot dobott egyetlen magot terhelve, többmagos teszten pedig 3794 pont jött össze. Az SD865-höz képest itt egyetlen magon kb 20%-os gyorsulás történt, több szálon viszont csak 10% közeli a tempónövekedés.

Galéria megnyitása

A GFXBench, ami az Adreno 660 integrált GPU izzasztására koncentrál, 86 FPS-t hozott ki az Aztec teszten, és a Manhattan 3.0 megmérettetés pedig 169 FPS-sel zárult. Ezek már igen jelentős gyorsulást mutatnak minden esetben, ugyanis a Snapdragon 865 (nem az SD865+) 62 és 126 FPS-t tudott összehozni ezekben a tesztekben, ehhez képest most 34 és 38%-os tempóelőnyről beszélhetünk.

A gépi tanulásra vonatkozó tesztekben gurított a legnagyobbat az SD888, de ezen a területen el is kelt az erősítés a konkurenciához képest. Az AIMark esetében 217 223 pontot sikerült elérnie az újdonságnak, az AITuTu pedig 911 883 ponttal jutalmazta a teljesítményét. A legjobb viszonyítási alapot pedig az MLPerf nyújtja. A képek osztályozásában 801,94 pontot ért el az SD888, míg az elődje csak 248,76 pontra volt itt képes, a képek szegmentálása 33,51 pontról 127,52 pontra gyorsult, az objektum felismerés 368,38 pont lett 133,33-ról, a nyelvfeldolgozás pedig 6,29 pontról 8,96-ra ért fel. Végül a Procyon alat 32 288 pontot hozott össze a platform.

Galéria megnyitása

Fontos azt elmondani a tesztek kapcsán, hogy a Qualcomm természetesen semmit nem bízott a véletlenre. A Snapdragon 888 mobilplatform egy olyan környezetbe került, ahol 12 GB-nyi LPDDR5 rendszermemória kapcsolódott hozzá, az adattároló szerepét pedig UFS 3.0 technológiás lapka töltötte be 512 GB-os kapacitással. A referencia számokat felállító készülék egy 6,65 hüvelykes, 1080p felbontású képernyőt kapott, mely 120 Hz-es üzemre képes, szóval ilyen szempontból sem volt korlátozva a termék.

A Qualcomm Snapdragon 888 minden korábbi megoldásnál hamarabb fog pályára lépni a jelenlegi tervek szerint. A lapkáról a vállalat mostanra minden lényeges információt elmondott, és úgy tudjuk, hogy már 2021 első negyedévében több mint egy tucat felsőkategóriás okostelefon kerülhet majd a boltokba ezzel a hardveres alappal.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére