Hivatalos infók az érkező Windows 8 kiadásokról

A hivatalos bejelentés alapján a Microsoft Windows 8-as operációs rendszeréből – amely az idei év második felében, valamikor október folyamán érkezhet meg – csak háromféle kiadás készül. Az x86-os rendszerek piacán kétféle Windows 8-ból választhatnak majd a felhasználók: az egyik a Windows 8, a másik a Windows 8 Pro nevet kapja, az ARM alapú változat neve pedig Windows 8 RT lesz.

Az alap Windows 8 az átlagfelhasználóknak szánt konfigurációkat veszi célba: erre a kiadásra Windows 7 Starterről, Home Basic-ről és Home Premiumról is lehet majd frissíteni. A Windows 8 Pro ezzel szemben a haladó felhasználókat és az üzleti szegmens szereplőit célozza meg. A Windows 8 Pro minden szolgáltatást tartalmaz, ami az alap Windows 8-ban jelen van, plusz kínál BitLocker és BitLocker To Go támogatást, csoportházirendet, távoli asztal elérést, EFS-t (Encrypting File System) és Hyper-V támogatást is, sőt, még VHD alapú bootra is képes. Erre a kiadásra Windows 7 Professional és Ultimate változatokról lehet majd frissíteni.

A Windows 8 RT csak és kizárólag előtelepített formában lesz elérhető a különböző ARM alapú PC és tábla konfigurációkon. Ez a kiadás eszköztitkosítási képességekkel érkezik, valamint tartalmazza a Microsoft Word, Excel, PowerPoint és OneNote érintőkijelzőre optimalizált kiadását is. Az új operációs rendszer nem tartalmazza majd a Windows Media Playert, a Storage Spaces szolgáltatást és a Pro kiadás tulajdonságaival sem ruházza fel a Microsoft.

Az egyes kiadások szolgáltatásairól a fenti táblázatok adnak képet.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward