Shop menü

HIBÁKAT TALÁLTAK A FEJLESZTŐK, CSÚSZIK AZ ETHEREUM MODELLVÁLTÁSA – 15 HAVI MÉLYPONTON AZ ÁRFOLYAM

Az árfolyam esésének persze egyéb oka is van.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Hibákat találtak a fejlesztők, csúszik az Ethereum modellváltása – 15 havi mélyponton az árfolyam

Az Ethereum hálózatot fejlesztő csapat már elég régóta dolgozik azon, hogy végre létrejöjjön a „The Merge” névre keresztelt modellváltás, amelynek eredményeként a jelenlegi Proof-of-Work modell helyére a Proof-of-Stake érkezhet. A váltást már többször is elhalasztották különböző technikai okok miatt, és a napokban megint felbukkant egy hiba, amit ráadásul az egyik legrégebbi tesztszerveren fedeztek fel, így a fejlesztők most ennek kijavítására koncentrálnak, ami természetesen ismét csúszást eredményez, később kerül sor a modellváltásra.

A hírre, illetve az inflációval kapcsolatos bejelentésekre esni kezdett az Ether árfolyama, így először az 1557 dolláros szintet járta meg, ami 15 havi mélypontnak tekinthető, majd egészen 1261 dollárig is lement, hírünk írásakor pedig 1270,26 dolláron állt, azaz eléggé masszív esés következett be – a 24 órás maximális és minimális árszint között majdnem 14% különbség mutatkozott.

Az infláció az amerikai kormányzat pénteki beszámolója alapján 8,6%-ra ugrott, azaz 40 éves csúcson foglal helyet. Ez az információ megrengette a tőzsdét, valamint a kriptovaluták szegmensét is, az árfolyamok esésnek indultak. A magas infláció közepette az átlagos befektetők próbálnak minél biztonságosabb helyet találni pénzeiknek, ennek megfelelően próbálnak távol maradni a kockázatosabb terepektől, mint például a tőzsdétől, illetve a kriptovaluta-piactól, ám ezek a mozgások növelik a spekulatív befektetések mértékét, hiszen mások lehetőséget látnak a piaci mozgásokban.

No de térjünk vissza az Etherum hálózat körüli problémákra. Az Ethereum társalapítója, Vitalik Buterin még pénteken jelentette be, hogy az egyik legrégebbi tesztszerveren, amelynek segítségével a Proof-of-Stake rendszer bevezetését készítik elő, néhány hibára bukkantak, így mindenképpen el kell halasztani a régóta beharangozott átállást – ez egyébként a „The Merge” név alatt fut. Arról sajnos nem esett szó, hogy pontosan mekkora csúszást eredményezett a hiba. Jelenleg úgy tűnik, az átállás akár szeptemberre vagy októberre is csúszhat, viszont jó eséllyel még idén megtörténik, ugyanis annak, hogy ne idén történjen meg a váltás, mindössze 1% és 10% közötti esélye van – tehát nem nulla.

A Proof-of-Stake modell a Proof-of-Work rendszerrel szemben már nem igényel akkora számítási teljesítményt, így a GPU alapú Ether bányászatnak vége szakadhat. Az új rendszerben mindenkinek, aki részt akar venni a tranzakciók számításában, rendelkeznie kell valamekkora mennyiségű Etherrel – ez a tervek szerint 32 Ether lenne –, majd a tranzakciók feldolgozása és a blokkok elkészítése véletlenszerű kiválasztás eredményeként történne meg, az a „szerencsés” végezhetné el, aki random „kisorsol” a rendszer, ennek köszönhetően a hálózat manipulálására is kicsi esély lenne. Ez persze nem a teljes kép, ám annak kibontása nem is e hír feladata.

Egyelőre tehát nincs meg a végleges dátuma az átállásnak, minden attól függ, milyen gyorsan tudják elhárítani a hibát a fejlesztők, illetve attól is, felbukkannak-e még egyéb nehézségek is, amelyek esetlegesen további csúszásokat eredményeznének.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére