Helyesbítés a Huawei dupla kamerájának margóján

Kiderült, hogy a Huawei különleges kamerakonfigurációja mégsem a Leica érdeme, legfeljebb kis részben.

Helyesbítés a Huawei dupla kamerájának margóján

A Huawei két hónappal ezelőtt, február végén közleményben számolt be arról, hogy közös munkába kezd a német Leicával. Az együttműködés első eredményére pedig egyáltalán nem kellett sokat várni, ugyanis a Huawei P9 és P9 Plus kamerarendszere már a Leica közreműködésével készült. Vagy mégsem?

Mint az mostanra hivatalosan is megerősítést nyert, a különleges kamerát valójában nem a Leica, hanem egy kínai OEM vállalat szállítja a Huawei számára. Az egység a Sunny Optical Technology munkája, és mint azt a MyDrivers kiderítette alapos utánajárást követően, Sony szenzorok párosa található az egységben. Az IMX286 képérzékelő került itt bevetésre, amivel még ezelőtt nem találkozhattunk. Erről azt tudjuk jelenleg, hogy CMOS technológiás, 12 megapixeles és az egyes képpontok 1.25 mikronosak. További érdekesség, hogy a Droid Life elmondása alapján az F/2.2-es rekesznyílású, 27 mm-es látószögű lencserendszer tervezésében sem volt szerepe a Leicának. De akkor mit is tett itt a Leica? Nos, állítólag a németek minősítették a terméket, és magát a Sunny Opticalt. Azt nem tudjuk, hogy ez a „minősítés” pontosan mit takar, de ha nem szeretnénk rosszmájúak lenni, akkor azt mondanánk, hogy minden összetevőt megfelelő vizsgálatnak vetettek alá a Leica mérnökei, hogy azok valóban kiváló minőségűek-e – persze benne van az is a pakliban, hogy a vállalat csak pusztán a nevét adja a rendszerhez.

A Leica egyébként nem most először tölt be „minősítői” szerepkört, példának okáért ott a Panasonic DF Summilux 25 mm F1.4 ASPH lencse, ami szintén csak közvetve, de a Leicához köthető a nevével. Ez elsősorban csak marketingfogásnak tűnik, de talán a Leica valóban hasznos tapasztalattal tud szolgálni a fejlesztések során.

A Huawei mostanra egy közleményben tisztázta a kamera körül kialakult kavarodást. A vállalat a beszámolóban elmondta, hogy valóban nem a Leica felel a kameramodul gyártásáért, összeszereléséért, és még a komponensekhez sem járulnak hozzá érdemben a németek, viszont azt tagadta a Huawei, hogy semmi köze nincsen a megoldáshoz a Leicának. A Sunny Optical és a Leica közösen tervezte meg a kettős képalkotóból álló rendszert – ez olvasható ki a cég hivatalos álláspontjából. Hogy milyen szinten járult hozzá egyik másik fél a végeredményhez, az valószínűleg sosem fog kiderülni.

Mindez egyébként mit sem befolyásol abból a szempontból nézve, hogy a P9 és P9 Plus okostelefonok kamerarendszere igazán jól szerepel a teszteken, és sorra zsebeli be a szaklapoktól az elismerő szavakat. Tehát bőven beváltotta azt, amit ígért a felhasználóknak. A Huawei a Leica, a Sunny Optical és lényegében a Sony közreműködésével a piac egyik legjobb mobilkameráját tette le az asztalra, függetlenül attól, hogy a fejlesztésben ki milyen szerepet töltött be. A Huawei persze lehet, hogy nem a megfelelő módon kommunikálta a kamerarendszert a bemutatáskor, de ez a felhasználók szempontjából semmit nem befolyásol, mivel valóban kiváló minőséget kapnak.

A vállalat a jövőben több okostelefonját is felszereli ezzel a kamerával, és szinte biztosak lehetünk benne, hogy lesz még folytatása is ennek. Mostanra az is kiderült, hogy a Honor V8 lehet a következő alany, amiben a Sunny Optical modulja bizonyíthat. Ennek az okostelefonnak a bemutatására jelen állás szerint május 10-én kerülhet sor.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward