HDD piac: szeptembertől minden rendben

Tavaly októberben a thaiföldi áradások hatalmas csapást mértek – többek között – a merevlemezpiacra, amelynek következményeként szinte azonnal emelkedésnek indultak a merevlemezek árai. Az év végén az egyes merevlemezgyártók egymástól teljesen eltérő állásponton voltak azzal kapcsolatban, hogy az áradásokat követően nagyjából mikor állhat helyre a piac: a Seagate akkori véleménye szerint például erre majd csak az idei év végén kerülhet sor.

A merevlemezek árai, ha lassan is, de végre csökkenésnek indultak, viszont hosszú az út még addig, míg olyan olcsón vásárolhatunk HDD-ket, mint tavaly, a thaiföldi áradásokat megelőző időszakban. Az IHS elemzői most górcső alá helyezték a HDD piacot és megpróbálták kideríteni, hogy vajon mikortól számíthatunk a helyzet normalizálódására. Az elemzők szerint az idei év harmadik negyedévéig szinte biztos, hogy nem tér vissza a HDD piac a rendes, megszokott kerékvágásba, viszont szeptembertől már nagyrészt helyreáll a szegmens rendje.

Az adatok szerint a merevlemezek szállítási mutatói 26%-kal estek az elmúlt negyedév folyamán az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest. A jelenlegi negyedévben már kisebb lesz a lemaradás az egy évvel ezelőttihez képest: az elemzők 13%-os csökkenést várnak. A második negyedév már ennél is jobban alakul: akkoriban mindössze 5%-kal lesznek alacsonyabbak a merevlemezpiac szállítási mutatói. A harmadik negyedévben végre kisebb mértékű, nagyjából 2%-os növekedésre számíthatunk, ami már jó hír.

A szállítási mutatók növekedése tényleg jó hír, de ez csak egy dolog. Vajon ez tényleg azt jelenti, hogy a merevlemez-hiányos időszak véget ér? Nos, a szakemberek szerint igen, ugyanis az idei év harmadik negyedévében a vásárlói igények alakulása és a készülő merevlemezek száma egyensúlyba kerül. Az árak is visszatérhetnek az áradások előtt tapasztalt szint közelébe.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward