Hatékonyabb adatvédelem a Facebook-on

A Facebook-on az elkövetkező néhány nap folyamán több hasznos újítás is elérhetővé válik, amelyekkel még könnyebbé válnak a felhasználók mindennapjai, már ami az adatvédelmi beállításokat, valamint a megosztott tartalmak elérhetőségével kapcsolatos beállításokat illeti. Összességében egyszerűbben is hatékonyabban határozhatjuk majd meg, hogy egyes tartalmakat és profilunk egyes információit kivel, illetve kikkel szeretnénk megosztani.

Hatékonyabb adatvédelem a Facebook-on

A Facebook-on az elkövetkező néhány nap folyamán több hasznos újítás is elérhetővé válik. Egyszerűbben is hatékonyabban határozhatjuk majd meg, hogy egyes tartalmakat és profilunk egyes információit kivel, illetve kikkel szeretnénk megosztani.

Profil

A profiloldallal kapcsolatos beállítások eddig elég körülményesen, több menün keresztül navigálva voltak elérhetőek, így a felhasználók többsége bele sem kezdett az alapértelmezett beállítások megváltoztatásába.

Az elkövetkező napokban megjelenő újításoknak köszönhetően jelentősen egyszerűbb lesz szabályozni, hogy kik láthatják a profilunk egyes részeit – ezt pedig az egyes adatok mellett elhelyezkedő legördülő menü segítségével végezhetjük el. Az újításoknak köszönhetően áttekinthetőbbek lesznek a beállítások: számos menü egyszerűsödik és lesznek olyanok is, amelyek megszűnnek.

[bold]

Profil címkék felülbírálásának lehetősége[/bold]

Korábban, ha valaki bejelölt minket egy fotón, a bejelölés pillanatában azonnal láthatóvá vált az üzenőfalunkon az adott kép. A felhasználók sokszor kérték, hogy legyen lehetőség a címkék felülbírálására, illetve elfogadására, ám erre eddig nem volt mód. Most lett.

Mostantól, mielőtt az üzenőfalunkon megjelenne egy-egy olyan tartalom, vagy bejegyzés, amelyen „bejelöltek”, még azelőtt jóváhagyhatjuk, vagy elutasíthatjuk a tartalmat, mielőtt az megjelenne a profilunkon.

Tartalom címkékkel kapcsolatos újítások

Korábban mindenki, aki láthatta a fotóinkat és bejegyzéseinket, adhatott hozzájuk címkét.

Mostantól ebben az esetben is van lehetőségünk a címkék jóváhagyására és elvetésére, ezáltal ismét csak sokak kívánsága teljesült.

[bold]Profil előnézet

[/bold]

A profilunkat érintő adatvédelmi beállításainkat már korábban is tesztelhettük, ehhez pedig a profil előnézetet kellett használni, ami ugyan jól el volt rejtve, de azért nem volt lehetetlen megtalálni. Az előnézeti lehetőség segítségével láthattuk, hogy egy idegen számára például miként jelenik meg a profilunk, így – ha szükséges volt – további beállításokat is elvégezhettünk a maximális adatvédelem érdekében.

Mostantól a profil előnézet jól látható helyen, mindenki számára könnyedén elérhető, ezáltal – és a többi újításnak köszönhetően – még hatékonyabban szabályozhatjuk majd, hogy kinek mit mutatunk meg privát kis szféránkból.

Tartalommegosztással kapcsolatos újítások

Korábban, ha megosztottunk valamit a Facebookon, akkor a megosztás pillanatában el kellett döntenünk, hogy mely csoport számára tesszük láthatóvá. Utólagos módosításra – ha esetleg meggondoltuk volna magunkat – sajnos nem volt lehetőség.

Mostantól a tartalommegosztásnál egyszerűen beállíthatjuk, hogy kik számára tesszük láthatóvá, akár előre létrehozott csoportokat is használhatunk – bár, ha a korábbi metódust használó alkalmazásból, vagy okostelefonról próbálunk tartalmat megosztani, akkor még a régi gyakorlat lesz érvényben, nem lesz elérhető az újfajta legördülő menü. Az új ablakban, az ún. „inline control”, azaz kapcsolódó legördülő menü esetében új ikonok teszik még egyértelműbbé, hogy a bejegyzést mely csoportoknak szánjuk.

Ennél sokkal hasznosabb újítás, hogy ezentúl később is módosíthatjuk, hogy egy elküldött bejegyzés mely csoportok számára legyen látható – ha esetleg időközben meggondoltuk volna magunkat.

Változik a különböző helyekről történő bejelentkezés módja is

Eddig okostelefonról a Places – vagy más néven Helyek – szolgáltatás segítségével egyszerűen bejelentkezhettünk egy-egy helyre.

Mostantól azonban bármihez adhatunk majd földrajzi koordinátákat, legyen szó állapotfrissítésről, fényképről vagy akár az üzenőfalra írt bejegyzésről. Természetesen nem kötelező mindenhez földrajzi koordinátákat rendelni, de bármikor élhetünk a lehetőséggel.

Könnyen eltávolítható tartalmak és címkék

Ezentúl több lehetőség is lesz a nemkívánatos címkék, illetve tartalmak eltávolítására. Az új szolgáltatás jóvoltából egyszerűen eltávolíthatjuk a címkét az adott tartalomról és el is távolíthatjuk a profilunkból, de az ettől még továbbra is látható marad, amíg megosztója el nem távolítja. Egy másik lehetőség, hogy a címke készítőjével felvehetjük a kapcsolatot – akkor is ha nem ismerősünk – és kérhetjük őt, hogy távolítsa el az adott tartalmat vagy címkét. A megosztó fél blokkolására is van mód: ekkor a két fél kölcsönösen láthatatlanná válik a másik számára, a címke pedig lekerül az adott tartalomról.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward