Shop menü

HÁROMFÉLE INTEL ATOM PROCESSZOR ÉRKEZIK A SZERVEREKBE

Friss információk érkeztek az Intel Atom S1200-as sorozatú, Centerton kódnévre hallgató processzorairól.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Háromféle Intel Atom processzor érkezik a szerverekbe

Az Xbit-labs információi alapján az Intel hamarosan háromféle Atom S1200-as sorozatú processzort kínál majd a mikroszerverek piacán, amelyek 6,1 és 8,5 watt közötti fogyasztással üzemelnek, modelltől függően. A friss központi egységek még az idei év negyedik negyedévében bemutatkoznak.

Az újdonságok segítségével az Intel az alacsony fogyasztású mikroszerverek piacára próbál betörni, ahol az elkövetkező évek folyamán nagy növekedésre lehet számítani, ugyanis egyre nagyobb igény mutatkozik majd az energiatakarékos konfigurációk iránt.

Galéria megnyitása
Maguk a Centerton Atom processzorok két darab 64-bites x86-os Saltwell processzormaggal rendelkeznek, amelyekhez Hyper-Threading támogatás is jár. A processzormagok egyenként 32 KB-nyi elsőszintű adat és 24 KB-nyi dedikált elsőszintű utasítás gyorsítótárat vonultatnak fel, másodszintű gyorsítótárból pedig egyenként 512 KB-nyit tartalmaznak. Az újdonságok egycsatornás DDR3-as memóriavezérlőt tartalmaznak, amely az 1333 MHz-en ketyegő memóriamodulokkal is megbirkózik, méghozzá 8 GB-os maximális kapacitásig. Utóbbi persze ECC támogatást is kínál, mivel szerverekről van szó. Az S1200-as Atom processzorok tartalmaznak még PCI Express 2.0-s vezérlőt és VT-x virtualizácis támogatást is biztosítanak a rendszer számára.

Az Atom S1200-asok a C1/C1E-től kezdve a C6-ig többféle alacsony fogyasztású állapotot is támogatnak, de emellett az Enhanced SpeedStep technológiával is felvértezi őket gyártójuk.

Galéria megnyitása

Az Atom Centerton processzorok elérhetőek lesznek önmagukban és kétprocesszoros mikro-modulok formájában is. Utóbbi a két S1200-as Atom processzor mellett rendszermemóriát, valamint SATA, USB és Ethernet vezérlőt is tartalmaz.

Galéria megnyitása

A jelenlegi tervek alapján a Hewlett-Packard és a Quanta QCT kínálatában már biztosan megjelennek a Centerton Atom alapú mikroszerverek, méghozzá az idei év vége előtt. Ezek az újdonságok az ARM alapú mikroszerverek ellen szállnak harcba, amelyek 2013, illetve 2014 környékén jelennek meg.

Az Intel Atom S1200-as sorozatában az alábbi három tagot találjuk:

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére