Három új táblagépet leplezett le az Amazon

Az Amazon ezúttal szinte minden árszegmensben szeretné képviseltetni magát. Az olcsóbb gépek esetében a Google Nexus 7-nek köszönhetően nincs könnyű feladata a cégnek, de a látottak alapján nem lesz miért szégyenkezniük.

Három új táblagépet leplezett le az Amazon

Az Amazon ezúttal szinte minden árszegmensben szeretné képviseltetni magát. Az olcsóbb gépek esetében a Google Nexus 7-nek köszönhetően nincs könnyű feladata a cégnek, de a látottak alapján nem lesz miért szégyenkezniük.

Lássuk az újdonságokat, amelyeken már az Android 4.0-t találjuk majd alapértelmezetten. Kezdjük a legolcsóbbal, ami nem más, mint a már ismert Kindle Fire egy kicsit átalakítva: a mérnökök megduplázták a rendszermemóriájának a méretét, így már 1 GB áll rendelkezésére, és a központi egységet is kicserélték egy izmosabb példányra, egy túlhajtott OMAP 4430-ra. Ez két, 1,2 GHz-es órajelen üzemelő Cortex-A9 magot, és továbbra is egy PowerVR SGX540-et tartalmaz. Mindezért pedig 159 dollárt kell majd kifizetnünk, ami 40-nel kevesebb, mint az eddigi, "butább" testvére. Minden más változatlan marad ezeken a tulajdonságon és az árán túl a Fire esetében.

Következő a Kindle Fire HD néven érkezik, és ez veszi át a stafétabotot az eddigi Fire-től, vagyis 199 dolláros áron tehetjük majd magunkévá. Ennek az előlapját egy 7 hüvelykes, HD felbontású panel díszíti, mellette pedig egy szintén HD kamera teszi tiszteletét, ami videochat esetén lesz hasznunkra. A SoC ezúttal is a Texas Instrumentstől érkezik, itt az OMAP 4470-et vetették be, mely egy pár, 1,2 GHz-es Cortex-A9-es magot, és egy PowerVR SGX544 grafikus egységet foglal magába. A rendszermemória 1 GB-os méretet öltött, a háttértár kapacitása pedig 16 GB lett, de lesz 32GB-os változat is.

Az új Fire igazi csemege lesz a Wi-Fi-re nézve. A 802.11 b/g/n támogatás mellett a 2,4 és az 5 GHz-es frekvenciatartományban is jól érzi magát, ráadásul a MIMO technológiát is alkalmazza, így két teljesen különálló antenna lesz a burkolat alatt. Az Amazon elemzései alapján ezzel a konkurensekhez mérten közel 50 százalékkal gyorsabb lehet a sebessége átlagosan, a sztereó hangszóró pedig a Dolby Digital Plus motorral karöltve igyekszik a lehető legjobb hangzást biztosítani.

A harmadik táblagép amiről lerántották a leplet egy nagyon érdekes masinának ígérkezik. A különlegessége a megjelenítője lesz, mely 8,9 hüvelykes képátlóval rendelkezik, a felbontása pedig 1920 x 1200 képpontos. Ezzel az androidos táblagépek körében átveszi majd a vezetést, mivel a pixelek száma egy colra vetítve 254 lesz. Ezt leszámítva viszont szinte minden téren ugyanazt kapjuk, amit a kisebbik variáns esetében, csak a SoC órajelében történt némi változás, ez ugyanis 1,5 GHz-en teszi a dolgát.

A Kindle Fire HD 8.9"-ből viszont készül egy olyan modell is, ami mobil hálózati modemet is tartalmaz. A 4G LTE modemes Kindle Fire HD 8.9 ugyanakkor fog debütálni, mint a Wi-Fi-s, november 20-án, az ára pedig 499 dollár lesz, ami ugyan 200-zal több, mint az LTE-mentesé ($299 és 369 a tárhely méretétől függően), de ebben a háttértár kapacitása alapból 32 GB, és lesz 64GB-os változat, de azért már 599 dollárt kell lerakni az asztalra. A 199 dolláros és a 159-es, Kindle Fire HD és Kindle Fire hamarosan, szeptember 14-én válik elérhetővé. Előbbinél a 32 GB-os változat 249 dollár lesz.

A méreteiket tekintve a legkisebb az új Fire, 189 x 120 x 11,5 mm-es, de érdekes módon súlyra már Fire HD vezet, mivel ez csak 395 grammos, a frissített modell 400 grammjával szemben. Mindenki azt gondolhatná, hogy a méretek versenyében a 8,9-es nem tud labdába rúgni, pedig mégis jutott neki némi dicsőség, ugyanis ez a legvékonyabb a maga 8,8 milliméterével, a mérlegre téve viszont már nem kétséges a hízás (567 g).

Néhány egyéb extrát is kapunk a gépekkel az Amazontól. Lehetőség lesz például a Whispersync használatára, ami gyakorlatilag egy felhő alapú tároló rendszer a különböző mentéseink számára, legyen szó játékról, vagy akár egy hangoskönyvről, ezt bátran használhatjuk. A Kindle FreeTime a különböző tartalmak blokkolására ad lehetőséget időlegesen, így például a horrorfilmek nem lesznek a gyerekek számára láthatóak, de akár a munkahelyen is jó szolgálatot tehet ez a funkció, hiszen ott is kézről kézre járnak az ilyen eszközök. Az X-Ray pedig a különböző tartalmakról, filmekről és könyvekről ad majd különböző, a neten fellelhető információkat. Persze lesznek még további alkalmazások is, például a közösségi oldalakhoz kapcsolódóan. Érdekesnek ígérkezik az Amazon idei felhozatala, és ez még csak az egyik fele a hardvereknek (e-könyv olvasós összefoglalónk is jön nemsokára).

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward