Három új egérrel rukkolt elő a Microsoft

Három új egérrel rukkolt elő a Microsoft

A Microsoft hardver részlege az idei év második negyedévében nem kevesebb, mint három új egeret dob majd piacra, amelyek mindannyian vezetékes kivitellel rendelkeznek. A három új rágcsáló közül az Express Mouse idén júniusban érkezik, míg a Comfort Mouse 3000-es és a Comfort Mouse 6000-es modellek már április folyamán elérhetővé válnak.

A két Comfort Mouse sorozatú újdonság BlueTrack technológia segítségével üzemel, amely lehetővé teszi, hogy a termékeket a legkülönfélébb felületeken is könnyedén, pontosan használhassuk. Mindkét egér rendelkezik scroll görgővel, ám gombok tekintetében már lesznek különbségek köztük: a 3000-es egér csak három, míg 6000-es társa már öt darab gombot tartalmaz. Az újdonságok USB 2.0-s porton keresztül kapcsolódnak majd az adott asztali- vagy noteszgéphez és mindketten három év garanciával kerülnek a boltok polcaira.

 

A Comfort Mouse 3000-es egér ambidextróz felépítéssel rendelkezik, ami annyit tesz, hogy kialakítása révén jobb- és balkezesek számára egyaránt kényelmesen használható lesz. A Comfort Mouse 6000-es modell ezzel szemben csak jobbkezesek számára biztosít kényelmes használatot. A 3000-es modell 19,95 dollárba, a 6000-es változat pedig 29,95 dollárba fog kerülni.

A Comfort Mouse egerek mellett egy Express Mouse modell érkezésére is számíthatunk, amely ugyan csak júniusban válik elérhetővé, de fontosabb specifikációiról már most is rendelkezésre áll némi információ. Ez az egér Comfort Mouse sorozatú társaihoz hasonlóan szintén BlueTrack technológiára alapozó szenzorral érkezik. A vezetékes egér USB 2.0-s portot használ, három gombbal rendelkezik és különböző színekben lesz elérhető. Az egér teteje minden esetben fényes fehér bevonattal büszkélkedik, ám a kábel és az egér alsó része már többféle színben pompázhat (szürke, hibiszkusz vörös, zöld, dália rózsaszín, ultramarin kék és kék).

A hírek szerint a szürke és a hibiszkusz vörös modell már áprilisban is elérhető lesz, a többi változatra azonban júniusig kell várni. A három év garanciával rendelkező újdonság ajánlott végfelhasználói ára színtől függetlenül egységesen 19,95 dollár lesz.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward