Az Alienware idén ünnepli huszadik évfordulóját, ami egy gamerekre kihegyezett cég esetében nem semmi. Ennél némileg fontosabb viszont, hogy a vállalat három új gépébe is lehet majd kérni a Polaris architektúrára épülő Radeon-kártyákat.
Ezek közül az első a viszonylag (legalábbis Alienware-mércével mérve) hagyományosabb Aurora, amibe legfeljebb kettő darab Radeon RX480-as kártyát kérhetünk. Az Alienware erről azt állítja, hogy jóval több teljesítményt kapunk, mint ami az AAA-kategóriás játékhoz szükséges, habár az nem tiszta, hogy itt pontosan mire gondol a gyártó.
Amennyiben némileg feltűnőbb megjelenésre vágyunk, úgy a háromszög alakú, UFO-űrhajó Area 51-es PC mellett érdemes letenni a voksunkat. Az egyedi építésű gépbe legfeljebb három darab Radeon RX 480-as kártyát kérhetünk, melyek blower-stílusú hűtőkkel fújják ki a meleget a házon kívülre.
Végül pedig itt van nekünk az Alienware Alpha R2, amit akkor lehet érdemes választani, ha egy konzol méretű, kicsi és elegáns PC-re vágyunk. Ebbe a méreteinél fogva már nem fér bele a jelenlegi legnagyobb Polaris-alapú kártya, így egy Radeon R9 M470X-et kapunk. Ami egy picit csalás, ugyanis ennek még csak köze sincs a Polarishoz, hiszen a többéves Bonaire-család alapjaira épül, és 2GB VRAM-mal látták el.
Ezzel együtt az olyan népszerű multiplayer játékok, mint a Dota 2, a League of Legends, vagy éppen az Overwatch biztosan elfutnak rajta korrekt grafikai beállítások és sebesség mellett.
































