Az Apple nemrégiben indította útnak az iOS 11 első publikus béta kiadását, a fejlesztői vonal viszont már ennél jóval előrébb tart. Ezúttal már az iOS 11 harmadik fejlesztői béta verziójával ismerkedhetünk meg részletesebben, az érintettek pedig használatba is vehetik.
Az új iOS 11 kiadás egy sor változást hoz, a szakemberek finomítottak rengeteg képességen, javítottak a teljesítményen és persze a stabilitást, valamint a biztonságot is növelték különböző hibák kijavításával. Azt rögtön az elején elmondjuk, hogy még mindig vannak hiányosságai az iOS 11 béta operációs rendszernek, szóval továbbra sem lehet ajánlani a mindennapos használatra. Ha valaki szeretné ezt kipróbálni, akkor érdemes olyan eszközre telepítenie, ami másodlagos, nincs feltétlenül szüksége rá.
Az iPadek esetében különösen sok újdonsággal jár az iOS 11, éppen ezért kezdjük is egy olyan változással, ami a táblagépes felületet érinti a béta 3-ban. Az alkalmazásváltóban korábban az X használatával lehetett bezárni a háttérbe küldött alkalmazásokat, itt viszont már egy gesztussal lehet ezt megtenni. Felfelé kell „kidobni” a bezárni kívánt dolgokat. Kellemes újítást, hogy mostantól az Értesítési központban nem kell kétszer is a gesztusvezérlést használni ahhoz, hogy a nap korábbi szakában történt eseményeket lássa a felhasználó. Ezek a lezárt képernyőn és az Értesítési központban is egyszerűen és azonnal láthatóak lesznek a harmadik bétától kezdve. Már választható a Fájlok alkalmazásban az új helyek között az OS X szerver, valamint a Dropbox szolgáltatás is. Ez annyiban nem meglepő, hogy az Apple korábban jelezte, hogy nyitnak a harmadik féltől származó felhős adattároló szolgáltatások felé.
A Vezérlőközpontban több funkciónak a működésén is változtatott az Apple. A vállalat sokat dolgozik a képernyőmentés opción, és ennek jegyében már egy új képesség is van itt, a broadcast. Ennek az előcsalogatásához a 3D érintést kell használni a Vezérlőközpontban található képernyőfelvétel gombon. Most még ez úgy működik, mint a normál képernyőfelvevő, szimplán menti a rögzíteni kívánt anyagokat, de a jövőben integrálható lesz harmadik féltől származó szolgáltatásba az automatikus feltöltés érdekében. Az iCloud Üzeneteknél az már nem új, hogy végre van szinkronizáció, az viszont az iOS 11 béta 3 hozadéka, hogy a feltöltésnél egy számláló mutatja az embernek, hogy mennyi levél van még hátra. A Mail alkalmazás rendesen megjegyzi a három oszlopos osztást a nagyobb kijelzős iPad Prón akkor is, ha feles felosztásban vagy teljes képen nyitják meg a levelet.
A kamerán belül jobban ki lehet használni ettől kezdve a 3D Touch lehetőséget. A szakemberek a zenelejátszó alkalmazását is tovább csiszolgatták, így az intuitívabb lesz a jövőben. Javította a vészjelzés funkciónak azt a hiányosságát az Apple, hogy az SOS jelzés visszavonását követően is küldte az értesítéseket a rendszer. Több fájl kiválasztásakor jobb lett a fogd és vidd lehetőség. A Smart Invert funkció mostantól mindenhol kifinomultabban fog üzemelni. Apró újdonság, hogy az App Store-ban található videóknál már be lehet állítani, hogy automatikusan induljanak, és a hálózati kapcsolat módjához is igazítható ez. A TV szolgáltatók szekcióban is történtek változások, ám ezek minket nem érintenek – egyébként egyszerűsítették itt a csatornák kezelését. Megjelent végül egy új API is, ami egyszerre képes beléptetni a felhasználót egy szolgáltatás webes felületére és az applikációjába is a böngésző használatakor. Tehát ha az ember belép a Safariban a Facebookra, akkor a Facebook app is be lesz jelentkezve a legközelebbi megnyitáskor.
Az iOS 11 béta 3 azoknak érhető el, akik regisztrált fejlesztők, ha valaki már korábbi bétát használ, az OTA is telepítheti a mostani frissítést. A támogatott eszközök bármelyikén el lehet vinni egy „tesztvezetésre” az iOS 11 friss béta kiadását.