Harangszó az XP-ért - avagy lezárult egy korszak (elvileg)

Elérkezett hát a rettegett dátum - terveinek megfelelően az MS mostantól hivatalosan nem szállít már XP-t a PC-gyártóknak, ezzel is noszogatva mindenkit a Vista felé. Az XP így igen szép kort élhetett meg - majdnem hét teljes éven át szolgálta hűen a felhasználóit, nem hivatalosan pedig bizonyára még sokkal tovább is fogja.

Harangszó az XP-ért - avagy lezárult egy korszak (elvileg)

Elérkezett hát a rettegett dátum - terveinek megfelelően az MS mostantól hivatalosan nem szállít már XP-t a PC-gyártóknak, ezzel is noszogatva mindenkit a Vista felé. Az XP így igen szép kort élhetett meg - majdnem hét teljes éven át szolgálta hűen a felhasználóit, nem hivatalosan pedig bizonyára még sokkal tovább is fogja.

Sőt, legalábbis az olcsó laptopok és "nettopok, netbookok" esetében még hivatalosan is, mivel ezek esetében még 2010-ig fenntartják a régi rendszert - technikai segítséggel, támogatással és tanácsadással együtt (amely utóbbi szolgáltatásokat ráadásul várhatóan egészen 2014-ig, vagyis az XP megjelenésétől számított, kb. 13. évig fenntartják).

Hiába volt hát minden igyekezet, petíció, és egyéb kísérlet; annak ellenére is, hogy mind az otthoni felhasználók tömegei, mind pedig a legnagyobb cégek, üzletek és vállalatok is erőteljesen ellenezték a Vistát és tartottak volna ki inkább az XP mellett, az MS láthatólag továbbra is úgy ítélte meg, hogy "nincs elég kereslet" az XP-re - ami persze nem más, mint a marketinges megfogalmazása annak, hogy átkozottul elegük van már az XP-ből és tovább akarnak lépni végre. Ami teljességgel érthető is, és nincs is vele semmi gond, hiszen fejlődni kell - csak ezt jól, és ésszel is kellene csinálni.

Éppen ezért, amíg a Windows 7 (remélhetőleg) ki nem köszörüli majd a Vista csorbáját, addig a Dell és mások is igyekeznek élni a lefokozás kiskapujával, amelynek keretében névlegesen és papíron Vista Business vagy Ultimate rendszert adnak el ugyan, ám a gyakorlatban XP Professional-el látják el a gépeiket. Eléggé felemás tehát a búcsú; az XP várhatóan jódarabig köztünk lesz ezután is, bár hivatalosan már lényegében nincs többé.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward