Gyors Android 10 frissítéseket ígér a Huawei

A Huawei a jelek szerint nagyon komolyan fogja venni a következő Android főverzió terjesztését.

Gyors Android 10 frissítéseket ígér a Huawei

A Google több gyártóval összefogva teszteli az Android Q előzetes béta kiadását, és a Huawei is benne van abban a körben, amibe csak tucatnyi vállalat került be a Google mellett. A kínai alakulat szakemberei így első kézből tapasztalhatják meg már most, hogy milyen változásokra kell számítani, és hozzáfoghatnak a saját grafikus felületük fejlesztéséhez. Ennek eredményeként pedig a jelek szerint a Huawei úgy számol, hogy nagyon hamar el tudja majd kezdeni a frissítéseket.

A Huawei a Mate 20 Pro esetében tette elérhetővé az érdeklődők számára (elsősorban fejlesztőknek) az Android Q operációs rendszer előzetes béta kiadását, és nem meglepő módon ez az okostelefon is tagja lesz annak a csapatnak, amikre első körben elkészíti majd az Android 10 végleges kiadását a vállalat. Összesen nyolc mobilnál számolhatnak minden eddiginél gyorsabb frissítéssel a tulajdonosok. A Huawei felsőkategóriás készülékeket kezel kiemelten, a vállalat által nyilvánosságra hozott frissítési listán az alábbi készülékek szerepelnek:

  • Huawei Mate 20
  • Huawei Mate 20 Pro
  • Huawei Mate 20X
  • Huawei Mate 20 RS Porsche Design
  • Huawei P30
  • Huawei P30 Pro
  • Honor View 20 (V20)
  • Honor Magic 2

A friss hír szerint a Huawei nem fog tétlenkedni azt követően, hogy a Pixel okostelefonok megkapják majd az Android 10-et. Állítólag minimális lemaradással a fent listába szedett Huawei és Honor modellek számára is elérhetővé válik majd a kiemelten fontos operációs rendszer frissítést. Ráadásul a vállalat nem a szűz Androiddal fogja megajándékozni a felhasználókat, hanem az EMUI következő kiadásával is számolni kell.

Galéria megnyitása

A Huawei pillanatnyilag az Emotion UI esetében a 9.1-es verziónál jár, és mivel a saját felületének a számozását egy ideje már az Androidhoz igazítja a vállalat, így előre láthatólag az EMUI 10 kíséretében fog befutni az Android Q. Azt nehéz megmondani, hogy milyen hozzáadott lehetőségekkel szolgálhat majd ez, de a vállalat nagy hangsúlyt fektet a mesterséges intelligenciára, így várhatóak olyan újítások, extrák, amik az MI-hez fognak kapcsolódni, és a kiterjesztett valóság is egyre nagyobb figyelmet kap a Huawei-nél, így AR alapú funkciók is felbukkanhatnak majd, továbbá a GPU Turbo is magasabb szintre léphet. És kíváncsian várjuk, hogy a Huawei miként fogja kihasználni az Android 10 olyan újításait, mint például a rendszerszintű sötét mód, a gesztusokat méginkább előtérbe helyező vezérlés, valamint a komplexebb értesítési rendszer.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward