Shop menü

GŐZERŐVEL KÉSZÜL AZ APPLE A MICROLED KIJELZŐ BEVEZETÉSÉRE

Saját tervezésű lesz a megoldás, de mások gyártják majd a panelt a cégnek, legalábbis kezdetben, mert állítólag az sem kizárt, hogy a gyártást is a kezébe vegye.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Gőzerővel készül az Apple a microLED kijelző bevezetésére

Nagyon sok fejlesztéssel készül 2024-re az Apple, már számos pletyka van arról, hogy mit hozhat a következő év. Új iPad egyáltalán nem jön már idén a híresztelések szerint, jövőre azonban több fontos fejlesztéssel is számolni kell a táblagépes frontvonalon, arról is voltak hírek, hogy jöhet az iPhone szériában egy Ultra kivitel, és lehetne még sorolni, de most egy friss infóra térünk rá. A napokban arról szóltak a hírek, hogy a microLED használatára is jövőre fog átállni a cég.

Egy ideje már lehet arról híreszteléseket hallani, hogy az Apple dolgozik egy új kijelzőtechnológián, amire microLED néven hivatkoznak. De azt nem tudni, hogy ez pontosan mit is takar majd. microLED néven szokás emlegetni azt a megoldás, amikor minden pixel egy valódi LED, és ezek nagyon apró LED-ek, de az okosszemüvegek kapcsán is elő szokott kerülni a microLED elnevezés, de ott a technológia háttere teljesen más. Az Apple kapcsán emlegetett microLED pedig megint egy más megoldás lehet.

Az a hír járja, hogy elsőként az Apple Watch okosórában lesz majd felhasználva az új megjelenítő, és 2024-ben debütálhat a kész termék.

A The Korea Herald ágazati információkra hivatkozva írt arról, hogy jövőre lesz készen az Apple arra, hogy használatba vegye az újdonságot. Más források is vannak, amik erre utalnak, és már az is kezd kirajzolódni, hogy ki fogja az új paneleket gyártani. Független elemzések és a fejlesztéshez közel álló beszédes források alapján a Samsung Display és az LG Display kapja majd a rendelések jelentős részét.

Galéria megnyitása

Állítólag az Apple keresi annak a lehetőségét, hogy saját magának gyártsa az új megoldást, de mivel ilyennel eddig még nem foglalkozott, így kezdetben kénytelen lesz továbbra is beszállítókra hagyatkozni. Azonban a hírek szerint maga a microLED képernyő az Apple saját fejlesztése, és az általa biztosított iránymutatások szerint megy majd ennek a gyártása.

Jelenleg az összes Apple Watch LTPO eljárással készülő OLED technológiás képernyőt használ, és igazából nem is volt erre semmilyen különösebb panasz. Az utóbbi időben a vállalat már azt is meg tudta oldani, hogy kellően magas fényerőt érjen el a panelekkel. A Watch Ultra modellnél alkalmazott OLED már 2000 nites fényerővel képes ragyogni, amivel a legtöbb mobiltelefont is bőven „túlharsogja”. Ennek köszönhetően verőfényes napsütésben is egyszerűen leolvasható.

Galéria megnyitása

Ennek ellenére az a hír járja, hogy a jövőre érkező második generációs Apple Watch Ultra keretei között fog bemutatkozni a microLED képernyő. De ez minden bizonnyal nem azért van, mert ott lesz a legnagyobb szükség a váltásra, hanem arra vezethető majd vissza a dolog, hogy a Watch Ultra modellnél bírja el a költségvetés az átállást. Hiszen ez a karóra magasabb áron értékesíthető, éppen ezért az előállítási költségekbe belefér egy újabb, drágább megjelenítő alkalmazása.

Az Apple állítólag arra készül, hogy az okosórákat követően az iPhone-okat is microLED kijelzővel fogja szerelni, de ez még bőven a jövő zenéje. 2025-nél előbb egészen biztos, hogy erre nem kerül sor, de igazából még egy 2025-ös átállás is meglepően korai lenne az Apple tempóját ismerve. Az egyedi kijelzőtechnológia használatával az a célja az Apple-nek, hogy a függetlenségét növelje. A chiptervezés terén ez egy ideje már megvan, azon is dolgozik, hogy egyedi modemeket alkalmazzon, és a jövőben még több saját megoldást vezethet be.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére