Google I/O: Már 3D modellek is lesznek a Keresőben

A Google Lens pedig meg fogja könnyíteni az ételek választását az étteremben.

Google I/O: Már 3D modellek is lesznek a Keresőben

A Google I/O alkalmával a keresőóriás bejelentette, hogy több ponton is tovább fejleszti a Kereső alkalmazást. Ez egyrészt több információval lesz képes szolgálni rendezettebb formában, másrészt a kiterjesztett valóságot is becsempészte ide a vállalat. Továbbá a Google Lens újításai is terítékre kerültek, és a Google Góról is szó esett.

A Google News szolgáltatásnál a vállalat sok pozitív visszajelzést kapott azért, mert rendkívül jól tudja tálalni a híreket, és ezt már a Kereső is hasonló módon fogja megtenni. Ha például a felhasználó rákeres a fekete lyukra, akkor nem a normál keresési találatokat fogja kapni rangsoroltan, mint korábban, hanem a Top Stories szekció lesz felül a legfontosabb eseményeket összefoglalva, alatta pedig az egyéb lényegi találatok. Így az eszköztulajdonosok pillanatok alatt áttekinthetik az elmúlt hónapok legfontosabb eseményeit az adott kereséssel kapcsolatosan. A fekete lyukaknál például értelemszerűen nagy hangsúlyt kap majd az első kép, ami fekete lyukról készült, és ezzel kapcsolatosan minden lényeges információ átfutatható lesz a keresést követően egyetlen felületen, időrendbe.

Galéria megnyitása

A Kereső új funkciójának köszönhetően a felhasználók nagyon gyorsan juthatnak majd hozzá rengeteg fontos információhoz az őket körül vevő világgal kapcsolatosan. Legyen szó bármilyen témáról, hírről, a Google egyszerűvé teszi az információk beszerzését akár menet közben is az okostelefonokon.

A fejlesztői konferencia keretében a vállalat egy másik különleges újítást is bejelentett, ez pedig az AR találatok megjelenítése a keresőben. A kiterjesztett valóság egyre nagyobb teret nyer magának, és a Google is sok energiát fektet ennek a kutatásába és fejlesztésébe, így született meg a 3D találat a keresőben, amit akár a kamera képén keresztül a környezetbe is ki lehet tenni.

Mikor a felhasználó rákeres a fehér cápára, akkor a találati listán meg fog jelenni a jövőben a „View in 3D” gomb a térbeli modellel. Ezt megérintve körbeforgatható lesz a fehér cápa az adott készüléknek a megjelenítőjén. És itt feltűnik még a „View in your space” gomb is, aminek a megérintését követően pedig ki lehet majd helyezni a szoba közepére vagy az utcára a 3D modellt, amihez akár egészen közel is lehet majd hajolni és jobban meg lehet majd nézni a mobil megjelenítőjén. A Google fejlett AR algoritmusa egészen izgalmas élményt nyújthat majd, és sokan vehetik ennek a funkciónak hasznát. A vállalat a bemutatón kiemelte, hogy jól jöhet majd ez a vásárláskor például cipők keresésekor, vagy a biológia tanulása közben is, megtekinthető így az izmok működése.

A Google Lens népszerűsége folyamatosan növekedik, és egyre több készülékről lehet már ezt egyszerűen elérni. Ennek a funkciónak a kapcsán kiemelte a vállalat, hogy már képes lesz arra, hogy valós időben megmutassa a felhasználóknak egy étteremben ülve, hogy mely ételeket szokták legtöbben fogyasztani az adott helyen. Elég rámutatni ehhez a kamerával az étlapra, és kihúzza a képen a népszerű választásokat a program. És ez még nem minden. Ha a menü valamelyik elemét megérinti az ember, akkor a Google Lens kiemeli majd azt, és mutatni fogja az értékelésekből azokat a beszámolókat, amikben az adott étel szerepel. Így látható lesz a korábbi vendégek fotóin, hogyan néz ki a kiválasztott kaja, és hogy mit írtak róla azok, akik azt rendelték. És ahogy arra már korábban is volt mód, fizetni is lehet a Google Lens közbenjárásával.

A keresőóriás ennél a programnál már arra is lehetőséget fog nyújtani, hogy az újságok megelevenedjenek. Egy receptekkel foglalkozó újság felütését követően rá lehet majd irányítani a Google Lenst egy-egy adott ételnek a receptjére, és a recepthez kapcsolódó kép helyén megjelenthet majd az elkészítést bemutató videó. Eleinte csak néhány újsággal fog ez működni, de a Google hisz benne, hogy idővel sok lapnál összefonódhat a nyomtatott tartalom a digitálissal.

Galéria megnyitása

És végül a Google Go kapcsán bejelentette a vállalat, hogy ennek a könnyített Kereső alkalmazásnak a keresősávjából azonnal elérhető lesz majd a Google Lens, és biztosítani fog egy olyan funkciót, ami sokaknak segíthet majd a boldogulásba, ha ismeretlen nyelven írt szövegekkel találkoznak. A felhasználók lefotózhatják majd az adott feliratokat, amit a program képes lesz lefordítani, hangosan felolvasni, és keresést is indíthat az érintett szövegrésszel.

Neked ajánljuk

arrow_backward arrow_forward
Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward