Shop menü

GMAIL: CSATOLMÁNYOK MENTÉSE EGYSZERŰEN

A Google nemrégiben jelentette, be, hogy ezentúl több felhasználói fiókba is bejelentkezhetnek majd azok, akik rendelkeznek Google Accounttal, így a szolgáltatás még kényelmesebbé válik, hiszen könnyedén váltogathatunk majd különböző felhasználói fiókjaink mögött. Az újítás aktiválása jelenleg is tart, de a vállalat ígéretei szerint hamarosan mindenki számára elérhetővé válik. Ezzel egy időben a Gmail felhasználóknak is kedveskedik némi újítással a cég: azok után, hogy április folyamán elérhetővé tették a drag&drop (fogd és vidd) módszeren alapuló csatolmány beillesztést (a csatolmányt behúzhatjuk az asztalról a levélbe), ám most ezt a funkciót kiterjesztették a csatolmány mentésre is, azaz az egyes levelekhez csatolt fájlokra kattintva, azokat könnyedén kihúzhatjuk az asztalra, vagy egy külön mappába, nem kell külön párbeszédablakokkal bajlódni.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Gmail: csatolmányok mentése egyszerűen

A Google nemrégiben jelentette, be, hogy ezentúl több felhasználói fiókba is bejelentkezhetnek majd azok, akik rendelkeznek Google Accounttal, így a szolgáltatás még kényelmesebbé válik, hiszen könnyedén váltogathatunk majd különböző felhasználói fiókjaink mögött. Az újítás aktiválása jelenleg is tart, de a vállalat ígéretei szerint hamarosan mindenki számára elérhetővé válik. Ezzel egy időben a Gmail felhasználóknak is kedveskedik némi újítással a cég: azok után, hogy április folyamán elérhetővé tették a drag&drop (fogd és vidd) módszeren alapuló csatolmány beillesztést (a fájlokat behúzhatjuk az asztalról a levélbe), ám most ezt a funkciót kiterjesztették a csatolmány mentésre is, azaz az egyes levelekhez csatolt fájlokra kattintva, azokat könnyedén kihúzhatjuk az asztalra, vagy egy külön mappába, nem kell külön párbeszédablakokkal bajlódni.

Galéria megnyitása

A funkció csak a Google Chrome webböngészővel rendelkező felhasználók számára érhető el, legalábbis egyelőre.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére