GlobalFoundries: késnek a 32 nm-es AMD CPU-k

A GlobalFoundries javában készül arra, hogy végre a félvezető ipar második legnagyobb gyártójává váljon, ám ezzel egy időben némi üröm is vegyül az örömbe, ugyanis a tervezett időpontokhoz képest csak némi késéssel sikerül majd megkezdeni az egyes új gyártástechnológiák alkalmazását, legalábbis erről számoltak be az EE Times jól értesült kollégái.

GlobalFoundries: késnek a 32 nm-es AMD CPU-k

A GlobalFoundries javában készül arra, hogy végre a félvezető ipar második legnagyobb gyártójává váljon, ám ezzel egy időben némi üröm is vegyül az örömbe, ugyanis a tervezett időpontokhoz képest csak némi késéssel sikerül majd megkezdeni az egyes új gyártástechnológiák alkalmazását, legalábbis erről számoltak be az EE Times jól értesült kollégái.

A GlobalFoundries gyártástechnológiáival kapcsolatos csúszások az AMD számára is kellemetlenséggel járnak, ugyanis ennek köszönhetően a vállalat következő generációs processzorainak megjelenése is csúszhat. A korábbi tervek szerint a 32 nm-es SOI (silicon-on-isulator) technológiára épülő termékek első mintapéldányai a következő év első negyedévében készültek volna el, ám az EE Times informátorai szerint különböző, eddig meg nem nevezett gondok miatt némi csúszás várható, így csak a következő év harmadik negyedévében kezdődhet meg a 32 nm-es gyártástechnológia alkalmazása. Ennek hatására az AMD még nagyobb hátrányba kerülhet processzor fronton. Az AMD processzor útiterve szerint a 32 nm-es technológiával készülő processzorok 2011-ben kerülhetnek forgalomba, ezzel szemben az Intel már a jövő év elején piacra dobaj saját 32 nm-es megoldásait.

Ezzel egy időben a 45 nm-es és 40 nm-es LP (low power - alacsony energiafelhasználású) bulk silicon gyártástechnológiák esetében is csúszás várható: a GlobalFoundries a friss hírek szerint ezekkel a technológiákkal a tervezettnél csak egy negyedévvel később, azaz a következő év harmadik negyedévében kezdheti meg a különböző chipek gyártását.

A sok rossz hír után pozitív tény az, hogy a 28 nm-es gyártástechnológiát érintő tervek változatlanok. A hagyományos high-k metal gate alapú 28 nm-es gyártástechnológia továbbra is úgy tűnik, hogy a 2010-es év negyedik negyedévétől kezdve válik elérhetővé, míg ugyanennek a technológiának az LP változata 2011 első negyedévében debütálhat.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward