GeForce 197.13: megoldás a ventilátor-problémára

Az Nvidia nagyjából két hete tette elérhetővé a GeForce 196.75-ös drivercsomagot, amelyről nagyon hamar kiderült, hogy hibás, ugyanis a videokártya ventilátorának fordulatszámát helytelenül szabályozza, ennek következtőben a GPU túlmelegedhet és károsodhat. Ahogy ez kiderült, a gyártó el is távolította a szóban forgo drivert hivatalos weboldaláról, a letöltések közül, majd minden felhasználót arra kért, hogy aki telepítette a 196.75-ös verziót, az váltson vissza a korábbi, 196.21-es driverre annak érdekében, hogy videokártyája ne sérüljön a bug miatt.

GeForce 197.13: megoldás a ventilátor-problémára

Az Nvidia nagyjából két hete tette elérhetővé a GeForce 196.75-ös drivercsomagot, amelyről nagyon hamar kiderült, hogy hibás, ugyanis a videokártya ventilátorának fordulatszámát helytelenül szabályozza, ennek következtőben pedig a GPU túlmelegedhet és károsodhat. Ahogy ez kiderült, a gyártó el is távolította a szóban forgo drivert hivatalos weboldaláról, majd minden felhasználót arra kért, hogy aki telepítette a 196.75-ös verziót, az váltson vissza a korábbi, 196.21-es driverre annak érdekében, hogy videokártyája ne sérüljön a bug miatt.

A gyártó gyors javítást ígért a problémára, ami most meg is érkezett a 197.13-as meghajtóprogram személyében. A friss driver rengeteg tulajdonságában hasonlít 196.75-ös társához, ám ennél a meghajtóprogramnál már nem kell félni a ventilator fordulatszámának szabályzásáért felelős algoritmus hibájától. A szoftver támogatja a következő generációs ION platformot, valamint a GT 320-as, GT330-as és GT340-es videokártyákat is, amelyek az OEM gyártók számára készültek és csak komplett konfigurációkkal együtt vásárolhatóak meg. A GeForce 197.13-as kiadás a HD Audio driver 1.0.9.1-es változatát tartalmazza, emellett számos hibajavítást és néhány játékban teljesítménynövekedést is kínál a 196.21-es verzióhoz képest. 

[list type="unordered"]

[*]Akár 13% gyorsulás Crysis: Warhead-ben egy GPU-s rendszerek esetén, de többkártyás rendszereknél a 30%-os gyorsulás sem elképzelhetetlen.

[*]13%-nyi gyorsulás H.A.W.X-ben egykártyás rendszereknél, míg SLI módban a javulás mértéke akár 15%-is lehet.

[*]A Left 4 Dead egy videokártyával ellátott konfigurációkon 30%-kal, míg többkártyás rendszereknél 28%-kal gyorsabban futhat, mint a korábbi driverrel.

[/list]

Az új driver az Assassin Creed II, Battlefield: Bad Company 2, Command and Conquer 4: Tiberium Twilight, Grand Theft Auto IV: Episodes from Liberty City, Mass Effect 2, Napoleon: Total War és Zombie Driver című játékokhoz is kínál SLI és multiGPU támogatást, a Metro 2033, Supreme Commander 2, Unigine és a World of Warcraft esetében pedig némi optimalizációt is végrehajtottak SLI támogatás tekintetében.

A meghajtóprogram az alábbi hivatkozások segítségével tölthető le:

- Windows 7 és Vista x86

- Windows 7 és Vista x64

- Windows XP x86 

- Windows XP x64.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward