Gear Fit – a sportolók okosórája

A Samsung egy új viselhető kiegészítővel állt elő, ami kiváltképp testedzések alkalmával tehet jó szolgálatot.

Gear Fit – a sportolók okosórája

A Samsung az MWC kezdetén bemutatta az új okosóráit, amelyeken már a Tizen operációs rendszer fut a korábbi Android helyett, most pedig egy olyan megoldással álltak elő, amit akkor jöhet jól ha nem szívesen viselnénk okosórát. Hiszen valljuk be, nem túl kényelmes egy nagy órával a csuklón például futni, ráadásul a Gear 2 és Gear 2 Neo egyébként is nehezebb a mezei karóráknál.

A Gear Fitet ezzel szemben bármikor kényelmesen lehet viselni. A Samsung kifejezetten olyan anyagokat használt az eszköz tervezése során, amik kellemes érzést nyújtanak a bőrhöz simulva. Ráadásul mivel az egész nagyon keskeny testet öltött (23,4 milliméter), így a befülledés veszélye sem áll fenn. Az eszköz kompletten csak 27 grammot nyom, és egy sor különböző szenzort rejt, amikkel folyamatosan monitorozza a felhasználója mozgását, az adatokat pedig az okostelefon felé továbbítja, ahol a kliensapp mindent rögzít és ki is értékel, valamint statisztikát készít. Érdekesség, hogy még pulzusmérő is van a tarsolyában – felsőrész a belső oldalán –, így tényleg nagyon jó haszna lehet a mindennapos testmozgások során (kortól függetlenül). Megkönnyíti a valóban egészséges keretek között folytatott sportolást.

Annak ellenére, hogy a képességeit illetően elmarad a Gear 2 modellek mögött, szinte minden szükséges alapfunkciót el tud látni. Mindenekelőtt mutatja, hogy hány óra van, támogatja az SMS és az e-mail üzeneteket, látható majd rajta a bejövő hívásoknál minden információ, kompatibilis lesz az S Plannerrel, és a harmadik féltől származó alkalmazások értesítéseit is tudja majd kezelni. Akárcsak az okosórákon, ezen is az új Tizen operációs rendszer teljesít már szolgálatot, tehát ilyen tekintetben már egységes a Gear család. A kijelzője szemlátomást nem túl nagy, de a számok mást mutatnak. Egy 1,84 hüvelykes panelnek ad otthon a Gear Fit felső része, amit meghajlítottak a készülékkel együtt a nagyobb komfortérzet elérése érdekében. A Super AMOLED technológiás megjelenítő az extraszéles képarány miatt 432 x 128 pixeles felbontású.

A kommunikációhoz Bluetooth 4.0 LE modult használ a Fit, így nagyon energiatakarékos lesz. Folyamatos kapcsolattartás mellett, átlagos használattal is 3-4 napig fog menni egy feltöltést követően, visszafogott nyomkodással azonban akár 5 napig is bírja. A közepesnek nevezhető üzemidőt a beépített, 210 mAh-s kapacitású akkumulátornak köszönheti az újdonság. Több színben lesz megvásárolható: fekete, kávébarna és narancssárga árnyalatok közül választhatnak az érdeklődők. Arról egyébként nem szólt a fáma, hogy mennyire lesz strapabíró, de azt elárulták, hogy az IP67 előírásoknak megfelel, így a porral és a vízzel szemben magas fokon védett – por egyáltalán nem juthat bele, nedvesség pedig csak nagy nyomás mellett.

A Samsung Gear Fit megjelenésének időpontjáról nem beszélt a vállalat, és sajnos mostanáig arra sem derült fény, hogy mennyibe fog kerülni az apró viselhető kiegészítő.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward