Gazdát cserélt a Havok: mostantól a Microsoft tulajdona

Az Intel már nem tart igényt a cégre, a Microsoft viszont azonnal lecsapott a kínálkozó lehetőségre, hisz bőségesen látnak fantáziát a Havokban.

Gazdát cserélt a Havok: mostantól a Microsoft tulajdona

A Havok neve bizonyára sokak számára cseng ismerősen, hisz a cég meglehetősen ütőképes fizika-szimulációt kínál a konzolos és a PC-s címek számára, ami miatt az elmúlt évek során szinte megkerülhetetlen szereplővé nőtte ki magát. A Havok legutóbb nyolc éve cserélt gazdát, azóta az Intel kötelékében tevékenykedik, meglehetősen sikeresen, sokféle területen.

A jelek szerint viszont az Intel mára már nem lát elég fantáziát a Havok-ban – helyesebben szólva nem termel akkora hasznot a Havok, hogy érdemes legyen megtartani, így felmerült az értékesítés gondolata. A gondolatot tett követte, a friss bejelentés alapján pedig már meg is van a Havok új gazdája: a Microsoft. Arról nem esett szó, hogy az új szerzeményért mennyit fizetett a Microsoft, az viszont kiderült, hogy komoly reményeket fűz hozzá – de ez nem is csoda, hiszen ellenkező esetben nem döntöttek volna a felvásárlás mellett.

A Havok a Microsoft szerint nagyon fontos játékfejlesztő-eszköz lesz a vállalat számára. A szoftver már eddig is rengeteg játékban tűnt fel, csak hogy párat említsünk: Assassin's Creed, Call of Duty vagy a Halo. A Havok a jövőben is felbukkanhat majd nem egyéb fejlesztők címeiben is, mert akárcsak az Intel, a Microsoft is licencelni fogja.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward