A Samsung nagyon széles kínálattal rendelkezik a különböző megjelenítési eszközök szempontjából. Lényegében nincs olyan technológia, amit nem alkalmaz. A hagyományos LCD tévéktől az OLED-en át a Micro-LED-ig mindennel szolgál, és a projektorokra is kiterjed az érdeklődése.
A Samsung Lifestyle termékcsaládján belül sok kísérleti projektből született berendezés érhető el, főleg speciális megjelenésű tévékre kell itt gondolni, de a The Freestyle révén már egy ideje projektor is része a szériának, és most ebből megjött az új verzió, a The Freestyle Gen 2. A fiatalokat célzó projektor sok kritikát kapott a minőség és a tudás miatt, sokan túlárazottnak érezték ahhoz mérten, amit nyújtott. Most itt az új modell, és talán jobban fog teljesíteni, mint az elődje.
A szerkezet legnagyobb erénye és legfontosabb újításaként azt emelte ki a Samsung, hogy már támogatja a Gaming Hub szolgáltatást. Ez annak fényében valóban örömteli hír, hogy a terméket a cég a fiataloknak szánja, akik pedig általában szeretnek játszani és képesek időt szakítani a szórakozásra. Ennek köszönhetően lehetőség lesz elérni a készülékről például Xbox játékokat anélkül, hogy szükség lenne a konzolra. Az akkumulátort is kihasználva így megfelelő internetkapcsolat biztosítását követően akár kempingezés közben is lehetősége nyílik majd az embereknek arra, hogy játszanak.
Több mint 3000 játékot lehet majd elérni az indulás pillanatában a The Freestyle Gen 2-ről a Gaming Hub révén. A partnerek között szerepel a Microsoft mellett például az Nvidia is. A jobb szoftveres lehetőségeket az teszi majd itt lehetővé, hogy komolyabb hardveres alapra helyezték a fejlesztők a készüléket. Több memória és erősebb rendszerchip került a készülékbe, ennek köszönhetően az egész grafikus felhasználói felület pörgősebb lesz.
A projektor 100 hüvelykes képátlójú felületre lesz képes vetíteni, és Full HD felbontással fog üzemelni. 60 Hz-es működést támogat, szóval ebből a szempontból azért nem egy gaming megoldást idéz. Érdekesség, hogy kettő projektort egymás mellé lehet majd tenni, és összehangolva 150 hüvelykes képet adnak majd a The Freestyle Gen 2 projektorok. 230 ANSI csúcsfénnyel lehet itt számolni. A Samsung PurColor technológiájával igyekszik majd minél szebb színvilágot nyújtani a szerkezet. Gondoskodik a HDR10+ támogatásról is, és megkapta a Crystal Picture Engine-t.
A Tizen operációs rendszer fut majd a projektoron, ez gondoskodik majd a szoftveres extrákról, és folyamatosan kapja majd a frissítések révén a plusz funkciókat. Egyebek mellett Amazon Alexa támogatás is rendelkezésére áll majd itt az embereknek. Wi-Fi és Bluetooth is része The Freestyle Gen 2-nek, 802.11 b/g/n/ac szabványoknak megfelelő a WLAN, így a sebesség a részéről megfelelő lesz. HDMI csalatkozóval is rendelkezik majd a szerkezet.
A Samsung napelemes távirányítójával a dobozában érkezik a projektor, és lehet majd hozzá társítani akár Bluetooth-os kontrollert is. Van integrált hangrendszer is a készülékben, de ettől nem kell túl sokat várni. 5 wattos teljesítményű hangszóró került a burkolat alá, de azért a szoftveres oldalról támogatott a Dolby hangzás. Bluetooth-on keresztül hangszóró is társítható lesz a masinához.
A Samsung The Freestyle Gen 2 az Egyesült Államokban bukkant fel, de előre láthatólag elérhető lesz a készülék más régiókban is. Az elődje eljutott hozzánk, így bízunk abban, hogy ebben az esetben sem lesz már a helyzet. Amerikában az előrendelők kapnak egy IP55 vízvérelemről gondoskodó hordozó tokot is a projektorhoz ajándékba.