Galaxy S5 Active – társ a túrázásban

A Samsung strapabíró, felsőkategóriás okostelefonja az AT&T hálózatán mutatkozott be.

Galaxy S5 Active – társ a túrázásban

A Samsung egy újabb modellel gyarapította a csúcsmodelljeinek számát. Ezúttal egy strapabíró készülékről rántották le a leplet, ami szinte egy az egyben a Galaxy S5 klónja, csak éppen igazi keménykötésű külsőbe csomagolva.

A Samsung először a Galaxy S4 esetében készítette el az aktuális zászlóshajó sportoláshoz alkalmasabb kivitelét Active néven. Miután április közepén bemutatkozott a Galaxy S5, azonnal megindultak a pletykák, miszerint nem is lesz már Active modell ebből a készülékből, hiszen az újdonság alapból vízzel és porral szemben is védett házat kapott. Nos, mostanra már biztosak lehetünk benne, hogy ez nem így van, mert az SGS5 képességeitől függetlenül megérkezett az S5 Active jelzővel megkülönböztetett variánsa is. A friss modellről már az első szemrevételezést követően kiderül, hogy nem egy hétköznapi okostelefonról van szó, már csak azért is, mert terepmintás borítást kapott. Azért ha ez valakinek nem tetszik, lesz valamivel szolidabb vörös és szürke árnyalat is. A tervezés során minden irányból vastag gumirétegekkel látták el a gépet – különösen nagy figyelmet szentelve a sarkakra –, az előlapot pedig ezúttal is Gorilla Glass 3 üveggel fedték be. A szerkezet megfelel az IP67 előírásoknak, amiből kiderül, hogy 1 méteres vízmélységben hosszú ideig bírja, finom szemcsék pedig egyáltalán nem tudnak áthatolni a szigetelésén. Sőt mi több, nem állt meg itt a Samsung, és alávetette a MIL-STD 810G tesztnek is a telefont, amit szintén sikeresen teljesített az S5 Active. Legyen szó tehát bármilyen rossz időjárási viszonyról: esőzésről, szélsőséges páratartalomról vagy magaslati nyomásról, a Samsung újdonsága bírja a strapát, az erős burkolat révén pedig az ütéseket is hatékonyan tompítja.

A Galaxy S4-nél még viszonylag sok kompromisszum akadt a sportosabb kivitelű eszköz esetében a tudás terén, ám ennél már nincs ilyenről szó. Azoknak, akik az idei csúcsgép Active kivitele mellett teszik le a voksukat, csak egyetlen dologban kell kompromisszumot kötniük: búcsút mondhatnak az ujjlenyomat-olvasónak. A panel Super AMOLED technológiájú, így egészen széles betekintési szögekből is színek kavalkádja fogadja a felhasználókat, az 1080p-s felbontásból fakadóan pedig 432 PPI-s pixelsűrűséggel kell szembenézni. A kijelzőn az Android 4.4.2 rajzolódik ki, melyet ezúttal is a TouchWiz felhasználói felület mögé bújtattak a Samsung mérnökei. Sok-sok szoftveres extrát foglal majd magában a Galaxy S5-höz hasonlóan az S5 Active is. Mivel itt egy túrázók számára különösen jó választásról van szó, érdemes például az agresszív energiatakarékossági módot kiemelni, amit ha aktiválnak, csak az alapfunkciók lesznek érhetőek, és a SAMOLED számára is kedvező grafikus felületre (sok fekete rész) vált a készülék – ezzel jelentősen megnövelhető az üzemidő. A főkamera szerepét egy 16 megapixeles, 1/2,6 hüvelykes érzékelővel felvértezett egység tölti be, ami egy LED-es villanó támogatását élvezi. Ha videózásra kerül a sor, akkor akár 4K-s felbontásra is lehet kapcsolni, 720p mellett pedig 120 FPS-es lassított felvételek készíthetőek. Előre egy 2 MPixeles egység került, amely a videócsevegések alkalmával bizonyíthat.

Az Galaxy család legújabb tagját egy Snapdragon 801 besorolású Qualcomm lapka hajtja. Az MSM8974AC chip került benne felhasználásra, így a Krait 400 processzormagok négyese 2,45 GHz-es órajelen teljesít szolgálatot, az Adreno 330 IGP pedig 578 MHz-es frekvencián üzemel. A rendszernek 2 GB-nyi memória jutott, a felhasználók pedig 16 vagy 32 GB-tal gazdálkodhatnak, attól függően, hogy melyik mellett döntenek a vásárláskor. A készülék kapcsolati képességei között van 4G LTE Advanced modem, kétsávos, 802.11ac WLAN Wi-Fi Direct és DLNA támogatással, Bluetooth 4.0 modul, NFC chip, Infraport (IrDA) és persze GLONASS műholdakkal is kommunikáló A-GPS vevő, ami itt különösen sokszor jöhet jól. Ahhoz képest, hogy a burkolata sokkal komolyabb védelemmel szolgál, mint a mezei Galaxy S5-é, nem lett sokkal robusztusabb a telefon. Az eszköz háza 145,3 x 73,4 x 8,9 milliméteres térfogattal rendelkezik, a tömege pedig 170,1 gramm – viszonyításképpen az SGS5-öt 142 x 72,5 x 8,1 mm-es vonalak határolják, és 145 grammot nyom. Sajnos arra már nem gondoltak a kivitelezés során, hogy egy nagyobb akkumulátort szereljenek a hátlap mögé, ebbe is egy 2800 mAh-s kapacitású telep került, így nem érdemes az Active modellnél nagyobb üzemidőre számítani. Végül még a sportolóknak kedvezve meghagyták a hátlapra helyezett pulzusmérőt is, így mindenféle testmozgás során tudják majd a készüléktulajdonosok monitorozni a pulzusukat.

Mivel a Galaxy S5 Active egy igen nívós darab lett, ez meglátszik majd az árcéduláján is. Nem kevesebb mint 720 dollárt kóstál feltöltőkártyás konstrukcióval vásárolva. Az új okostelefon az egyesült államokbeli AT&T szolgáltató kínálatában kezdi a karrierjét, innen indulhat a későbbiekben hódító körútra.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward