Galaxy J: LED-es villanó elől és hátul is

A Samsung legújabb okostelefonjainak nemcsak a hátulján, hanem az előlapján is van LED-es segédfény a jobb szelfikért.

Galaxy J: LED-es villanó elől és hátul is

A Samsung Galaxy J5 és J7 sokszor került kamerák kereszttüzébe az elmúlt hetekben, és most végre hivatalosan is bemutatkozott a páros. A Samsung a J termékcsaládot minden bizonnyal a fiatalabb vásárlóknak szánja, ugyanis különösen nagy hangsúlyt fektettek a tervezők a készülékeknél az önarcképek készítésére.

Samsung Galaxy J7

A dél-koreai alakulat ezúttal két okostelefont húzott elő a kalapból. A J betűvel fémjelzett eszközök nagyon hasonló képességekkel rendelkeznek, jelentős különbség lényegében csak a központi chip, illetve a megjelenítő terén fedezhető fel közöttük. A Samsung Galaxy J7 5,5 hüvelykes kijelzővel került bevetésre, a Samsung J5 panelje pedig már „csak” 5 colos. A felbontásuk 1280 x 720 képpontos, ami 267, illetve 294 PPI-s pixelsűrűséget eredményez az IPS technológiával dolgozó megjelenítők esetében. Az előlapjukon kiemelendő még a szelfikamera jelenléte, amivel akár sötétben is lehet majd fotózni, hiszen még LED-es segédfény is van mellette. Az egységek egyébként 5 megapixelesek, és HD videóhívások bonyolítását teszik lehetővé, ami azért szintén nem elhanyagolható tény. A főkameráik remek képminőséggel szolgálhatnak, mivel már 13 MPixelesek és F/1.9-es rekeszű lencse kapcsolódik hozzájuk. Ha videózásra kerülne a sor, akkor pedig mindkettő Full HD felvételek megörökítésére biztosít lehetőséget, és természetesen ezeket is használatba lehet venni teljes sötétben, mert itt is jelen van egy-egy LED vaku. A Samsung nagyon odafigyelt az operációs rendszerre, a Galaxy J duó már a legfrissebb Lollipoppal, az 5.1-es verziószámú kiadással kerül ki a dobozból. Ráadásul a vállalat jó szokásához híven most sem feledkezett meg az előre telepített alkalmazásokról, amiből egy egész halom várja majd a felhasználókat.

Samsung Galaxy J7

A Galaxy J7 lesz az erősebb, ebben egy Qualcomm Snapdragon 615 besorolású lapka bizonyíthat majd. Az MSM8939 négy-négy Cortex-A53 magot állít csatasorba 1 és 1,5 GHz-es órajelen, a grafikus feladatok felelőse pedig egy Adreno 405 IGP. Ezzel szemben a J5-nél be kell érni a szintén 64 bites, de már csak négymagos Snapdragon 410-es chippel, mely 1,2 GHz-es frekvencián dolgozó Cortex-A53 magokkal száll ringbe, a grafikus feldolgozó szerepkörében pedig egy Adreno 306-ot vonultat fel. A rendszermemóriáik 1,5 GB-os méretűek, tárhelyeik pedig 16GB-osak, és még microSD kártyával is bővíthetőek. A kapcsolati képességeik lajstromán kiemelendő a 4G LTE hálótati modem megléte, ami 150 Mbps-os letöltési sebességet támogat. Van még a kelléktárukban 802.11 a/b/g/n előírásoknak megfelelő Wi-Fi, Bluetooth 4.1 modul, valamint A-GPS vevő, ami a GLONASS és Beidou műholdakkal is kommunikál. És azt is meg kell még itt említeni, hogy az újdonságokat két SIM kezelésére készítették fel.

Samsung Galaxy J7

Az okostelefonok teljesen egyforma dizájnnal lettek ellátva, leginkább a méretük alapján lehet őket megkülönböztetni egymástól. A Galaxy J7 152,2 x 79,1 x 7,9 milliméteres térfogattal rendelkezik, míg a Galaxy J5 142 x 73 x 8,5-ös vonalak közé lett bepréselve. Az előbbi 168 g-ot nyom a mérlegen, míg az utóbbi 19 grammal könnyebb lett (149 g), ami részben a szűkösebb kapacitású akkumulátor számlájára írható. A Samsung 3000 és 2600 mAh-s akkumulátorokat alkalmaz az új eszközöknél, az eltéréseket figyelembe véve mindkettő hasonló üzemidőt fog produkálni, átlagos teljesítményre lehet tőlük számítani. A színválasztékot a megszokott fekete és fehér kombináció mellett egy arany kivitel fogja feldobni, ezzel főleg a hölgyek szívébe lophatják be magukat a készülékek.

Samsung Galaxy J5

A Samsung Galaxy J7 és Galaxy J5 Kínában mutatkozott be, és azt egyelőre nem is lehet tudni, hogy mikor lesznek szélesebb körben is megvásárolhatóak. A nagyobbik készülékért 290 dollárt kér el a vállalat, a kisebbik pedig 225 dollárért cserébe vihető haza. A Samsung minden bizonnyal nagy reményekkel telve indítja útnak őket, de mindkét esetben érződik, hogy ezek az árak egy kicsit magasak a piac többi szereplőjéhez képest, ráadásul pont Kínában kellene érvényesülniük, ahol a legnagyobb az árverseny.

Galéria megnyitása grid_on

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward