Frissült az Apple iMac sorozata: Retina Display, új CPU-k

Az új iMac-ek mellé három frissített periféria is érkezett, amelyek Bluetooth kapcsolatot használnak és beépített akkumulátort is kaptak.

Frissült az Apple iMac sorozata: Retina Display, új CPU-k

Frissült a 21,5 hüvelykes iMac család

Az Apple legutóbb nagyjából két évvel ezelőtt mutatott be az aktuális 21,5 hüvelykes képátlójú iMac modelleket, így nagyon itt volt már az ideje, hogy a sorozat tagjai modernebb hardvert kapjanak. A legnagyobb újítás, hogy a frissítés hatására mindegyik példány Broadwell alapú processzort kapott, amihez gyorsabb rendszermemória is jár, valamint adattár tekintetében is történt némi előrelépés. A két olcsóbbik 21,5 hüvelykes modell továbbra is Full HD kijelzővel érkezik, viszont mostantól 4K-s példány is rendelkezésre áll, ami 27 hüvelykes társaihoz hasonlóan új kijelző-technológiát kapott.

A vállalat a színhűség javítása érdekében Red-Green Phosphor LED típusú kijelző-technológiára állt át, ami akár 25%-kal több színárnyalat megjelenítését teszi lehetővé, plusz a piros és a zöld színek reprodukciójában is hatékonyabb, mint a korábbi megoldás. Ennek hatására a piros, zöld és kék színek megjelenítése egyenletesebb, jobb, ez pedig jótékonyan hat a színhűségre, ami a tartalomszerkesztők, a képszerkesztők, a videó szerkesztők és egyéb, színhű képi megjelenítést igénylő szakemberek számára kiemelten fontos. A kijelző a Full HD kijelzőknél az sRGB színtér lefedésére képes, a 4K-s modell pedig DCI-P3 lefedettséggel érkezik.

A Broadwell processzorok alkalmazásának köszönhetően a két gyorsabbik modell Intel Iris Pro Graphics videóvezérlőt kapott, ami a korábbinál jobb teljesítményt nyújt a rendszer számára. Hogy miért nem Skylake sorozatú processzor került az újdonságokba? Alighanem azért, mert Skylake fronton az Iris Pro Graphics alapú megoldások még hiánycikknek minősülnek.

Az új iMac-ek mellé természetesen a frissített Magic Keyboard, valamint a Magic Mouse 2 is jár, a Magic TrackPad 2 azonban feláras kiegészítő. A Full HD modellek továbbra is 1099, illetve 1299 dollárba kerülnek, míg a 4K-s példányért 1499 dollárt kérnek el.

Megújult a 27 hüvelykes iMac sorozat is

A frissítésnek köszönhetően mostantól minden modell fedélzetén 5K-s Retina Display teljesít szolgálatot a maga 5120 x 2880 pixeles natív felbontásával. Az új kijelző esetében szintén Red-Green Phosphor LED technológiát alkalmazott a gyártó, csak úgy, mint a friss 4K-s 21,5 hüvelykes modellnél is, így a kijelző 25%-kal több színárnyalat megjelenítésére képes, színhűsége pedig sokkal jobb, mint elődjéé. Az összes 5K-s panel képes lefedni a DCI-P3 színteret, azaz kellően színhűek.

A 27 hüvelykes iMac-ek megkapták az Intel hatodik generációs, azaz Skylake lapka köré épülő processzorait, amelyek mellé alap esetben 2 x 4 GB-nyi DDR3-1867 MHz-es rendszermemória jár. Ezeknél a konfigurációknál a rendszermemória nem az alaplapra forrasztva, hanem So-DIMM memóriamodulok formájában van jelen – összesen négy darab memóriafoglalattal lehet gazdálkodni, amelyek a felhasználó számára könnyedén hozzáférhetőek. A termékek többféle adattár-opcióval érhetőek el, a videokártya szerepét pedig minden esetben AMD Radeon R9 M300-as sorozatú megoldás töltheti be, ahogy az a lenti táblázatból is kiderül. A friss 21,5 hüvelykes modellekhez hasonlóan a friss 27 hüvelykes iMac-ek is kaptak Thunderbolt 2 portot, tartozékként pedig a frissített Magic Keyboard és a Magic Mouse 2 egyaránt jár hozzájuk.

A 27 hüvelykes sorozat alapmodellje 1999 dollár helyett már 1799 dollárért is hazavihető, a másik két példány pedig 1899 és 2199 dollárba kerül. Mind a 21,5 hüvelykes, mind pedig a 27 hüvelykes iMac-ek szállítása megkezdődött, így hamarosan feltűnhetnek az üzletek polcain.

Három új periféria is készült

Az Apple bemutatta legújabb billentyűzetét, ami a Magic Keyboard nevet viseli. A termék elődjénél sokkal kényelmesebben és 33%-kal stabilabban használható, hála a billentyűk alatt lapuló átdolgozott ollós mechanizmusnak. A billentyűzet ezzel együtt alacsonyabb profillal rendelkezik, mint az előző generációs termék, ami az Apple szerint precízebb, kényelmesebb gépelést eredményez.

A Bluetooth kapcsolatot használó vezeték nélküli klaviatúra beépített lítium-ion akkumulátorral kerül az üzletek polcaira és teljesen automatikusan kapcsolódik az adott Mac-hez. Az akkumulátor USB-Lightning kábelen keresztül nagyjából két óra alatt feltöltődik és egyetlen teljes töltéssel akár több, mint egy hónapnyi üzemidőt kínál.

A Magic Mouse 2 személyében érkezett egy új egér is, ami átdolgozott talppal gondoskodik a még precízebb, még hatékonyabb használatról, beépített akkumulátorával pedig az elemcsere nyűgjétől kíméli meg tulajdonosát. A kevesebb mozgó alkatrésszel rendelkező egér megújult belső felépítéssel rendelkezik, így masszívabb és könnyebb, mint elődje, talpa pedig kisebb ellenállással siklik az asztalon, mint a korábbi modellé.

Az egér segítségével alapvető érintő gesztusok elvégzésére természetesen van mód, a Bluetooth alapú vezeték nélküli kapcsolat pedig különösebb konfigurálgatás nélkül, automatikusan aktiválható. Az akkumulátorra ugyanaz vonatkozik, mint a Magic Keyboard esetében.

A fentieknél érdekesebb és komolyabb újdonság a Magic Trackpad 2, ami immár az asztalra is elhozza a Force Touch érintő támogatást. Az új érintőpad 29%-kal nagyobb felülettel rendelkezik, mint elődje, a négy Force Touch érintőszenzor jóvoltából pedig a felületét érő nyomás erősségét is képes érzékelni, ami rengeteg új lehetőség előtt nyit utat. A szegély nélküli kivitelben érkező, üvegborítással is ellátott érintőpad teljes felülete kattintható, energiaellátásáról pedig lítium-ion akkumulátor gondoskodik – ezúttal is kétórányi töltési idővel és akár egy hónapnál is hosszabb üzemidővel.

A friss perifériák már elérhetőek kereskedelmi forgalomban. A Magic Keyboard ára 99 dollár, a Magic Mouse 2-ért 79 dollárt kérnek el, a Force Touch technológiával felvértezett Magic TrackPad 2 pedig 129 dollárba kerül.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward