Frissül a Nokia X platform

A Nokia máris bejelentette az androidos alapokkal rendelkező okostelefonjának első frissítését.

Frissül a Nokia X platform

A Nokia hosszú várakozást követően februárban ténylegesen leleplezte az Androidos okostelefonjait, ami meglepő igazából annak fényében, hogy a Nokia X modellek érkezésével párhuzamosan éppen beolvadt a vállalat a Microsoftba. Ezekkel vélhetően az Ashák mellett szeretnének jó alternatívával szolgálni az alsóbb árszegmensben, ahol a Firefox OS kíván érvényesülni.

Sokan azonnal temetni kezdték a friss termékcsaládot, és partizán akciónak titulálták a készülékeket. Mostanra azonban a Nokia és természetesen a Microsoft vezetése is megerősítette, hogy a jövőben is marad a kínálatban az Androidra felhúzott Nokia X platform, és még hosszú ideig lehet számítani ezeknek a támogatására is. Ezt megerősítendő mostanra befutott az első komolyabb szoftverfrissítés is az 1.1.2.2-es verziószámmal megbélyegezve. Persze ahogy azt már korábban is leszögeztük, jelen esetben az Androidot nem úgy kell elképzelni, mint a többi androidos mobilnál, itt ugyanis csak az AOSP (Android Open Source Project) variáns van jelen, ami lényegében csak az alapokat jelenti. Nincsenek a fedélzetén Google-höz köthető alkalmazások, mindenért a Microsoft és a Nokia felel a saját applikációival. Ha e-mailekről van szó, akkor az Outlook kerül képbe, a térképet a Here Maps szolgáltatja, a háttértárat a OneDrive online tárhely egészíti ki, a csevegés ügyeletes felelőse pedig értelemszerűen a Skype, és így tovább.

Legalábbis gyárilag így fest a helyzet, de azért a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Nokia X hamar középpontba került a moddereknél is, és mostanra rengeteg extra alkalmazás érhető el hozzá, továbbá egyedi Android ROM-ok is felbukkantak hozzá.

Az új platform első frissítése tehát 1.1.2.2-es jelölést kapott, de vajon mit is rejt ez? A Nokia hivatalos oldalán az alábbi, nem túl bő lére eresztett változáslista található:

• Immáron alapból ott vannak a kelléktárában a Microsoft OneDrive és a Contact Transfer alkalmazások

• Frissült a Nokia Store piactér verziója

• Fejlesztések történtek a stabilitást, a teljesítményt, és a használhatóságot szem előtt tartva

A Nokia részletes leírással is szolgál annak érdekében, hogy mindenki gond nélkül el tudja végezni a szóban forgó frissítést. Ezt legegyszerűbben Wi-Fi kapcsolat mellett lehet véghezvinni, hiszen stabil és gyors online kapcsolatot igényel. Az okostelefon egyébkén automatikusan ellenőrzi a rendszer frissességét, és szól, amint elérhető egy új kiadás; ha ezt mégsem tenné meg magától, akkor a beállítások között, manuálisan is meg lehet oldani a frissítést. A művelet akár 30 percet is igénybe vehet, és a végén újraindítást is kérhet a telepítő – ezekre érdemes elöljáróban felkészülni. Egyébként a frissítés felbukkanása nagyban függ attól, hogy az adott szolgáltató miként jár el, így nem kell megijedni, ha egy ideig még várat magára.

A platform frissítése egyelőre csak a Nokia X modellt érinti, azon egyszerű oknál fogva, hogy a Nokia X+ és a Nokia XL még nem került be a boltok kínálatába. Ezeknél a kereskedelmi forgalomban való debütálás csak a következő hetekben esedékes, és vélhetően már úgy kerülnek majd ki a dobozból, hogy a legfrissebb rendszer lesz rajtuk.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward