Friss információk az Nvidia új csúcskártyájáról

Az Nvidia elárult néhány újabb részletet a pénteken bemutatott Titan X-szel kapcsolatban, így most már kellően tiszt a kép.

Friss információk az Nvidia új csúcskártyájáról

Az Nvidia legújabb csúcskártyája, a Pascal architektúra köré épülő Titan X múlt pénteken mutatkozott be, és igazából egy váratlan meglepetés volt. Az újdonság több szempontból is igazi különlegesség, így az Nvidia mostantól különálló termékkategóriaként tekint a Titan sorozatra – ezért is hiányzik a nevéből a GTX jelölés.

Az Nvidia Titan X egy GP102-es GPU-t tartalmaz, amelynek egyes paramétereiről a pénteki formális rajt alkalmával sajnos még nem hullott le a lepel, ám a hiányzó információk érkezésére nem kellett sokat várni, hiszen az Nvidia már ma ismertette őket – legalábbis a legfontosabbakat. Ezek alapján már biztosan tudható, hogy a GP102-es GPU kiterjedése 471 négyzetmilliméter, azaz 139 négyzetmilliméterrel kisebb, mint a Tesla gyorsítókártyák alapját adó GP100.

Az is kiderült, hogy az új videokártyát elsősorban FP32-es, illetve INT8-as számítási feladatokra szánja a gyártó, ugyanakkor játékra is bevethető, ha valaki éppen arra szeretné használni. Az FP64-es, azaz a dupla pontosságú számítási teljesítmény, valamint az FP16-os, azaz félpontosságú számítási teljesítmény esetében limitre kell felkészülni, hiszen ezek a szolgáltatások a HPC szegmensbe szánt termékek kiváltságai maradnak. Aki az említett feladattípusok terén magas számítási teljesítményre vágyik, a Tesla sorozat tagjait kell választania. Ez praktikusan azt jelenti, hogy az FP64-es számítási teljesítmény a 11 TFLOP/s-os FP32-es számítási teljesítmény harmincketted részével ér fel, azaz 0,34375 TFLOP/s-os értéket képvisel. Az FP16-os számítási teljesítmény az FP32-es hatvannegyed részét képviseli, ami a 11 TFLOP/s-os értékkel számolva 0,17188 TFLOP/s-os teljesítményt jelent. Az INT8-as számítási teljesítmény, ami egyebek mellett neurális hálózatok tréningezésekor jöhet jól, szédítően magas lesz, hiszen a 44 TFLOP/-os szintet is eléri.

Az új videokártyát közvetlenül az Nvidiától lehet majd rendelni, listaára pedig 1200 dollár lesz, de a különböző rendszerépítők kínálatában is megjelenhet az újdonság. Az Nvidia Titan X ezúttal elsősorban a számítási teljesítményre fókuszál, a játékosok kiszolgálása csak másodlagos cél. Az új csúcskártya augusztus másodikától válik elérhetővé.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward