Friss hír érkezett a hajtogatható Motorola Razrről

A kagylós formátumot tovább örökítő okostelefon talán már csak egy karnyújtásnyira van.

Friss hír érkezett a hajtogatható Motorola Razrről

Már tavaly felreppentek az első pletykák, hogy a Lenovo égisze alatt a Motorola kínálni fog olyan okostelefont, aminek nagy flexibilis kijelzője van, és egészen kicsi méretűvé lehet összehajtani. Már több szabadalmi rajzon is visszaköszönt az a forma, amit a tervezők megvalósíthatnak, és most újabb információk derültek ki a Razr márkanevet visszahozó eszközzel kapcsolatosan.

Galéria megnyitása
Motorola Razr

A Motorola Razr az egyik olyan mobiltelefon, ami óriási népszerűségnek örvendett, és nagyon sokan vágytak rá, illetve elképesztő mennyiségben fogyott is a maga idejében. Állítólag a széria teljes életciklusa alatt több mint 130 milliót adott el belőle a Motorola, ami még ma is egészen döbbenetes szám lenne. A Razr nevet már korábban megpróbálta androidos okostelefonokkal újraéleszteni a vállalat, de ez nem sok sikert aratott, hiába voltak alapvetően jók a konstrukciók. Most viszont, a hajtogatható megjelenítők elterjedésével újabb esélyt kaphat a Razr név, ismét kagylós formában térhet vissza a piacra, csak már összemérhetetlenül modernebb köntösben.

Egy ideig eléggé ingatag lábon álltak a Razrrel kapcsolatos pletykák, de már egyre több forrásból lehet ezzel kapcsolatos információkat hallani. Most például a CNET egy belsős forrásra hivatkozva közölt friss értesüléseket a fejlesztés alatt álló újdonsággal kapcsolatosan. Az eszközhöz közel álló, de a neve elhallgatását kérő informátor arról tájékoztatta a CNET munkatársát, hogy még valamikor az év vége előtt bemutatkozik majd a szerkezet. Azt viszont nem lehet tudni, hogy első körben csak leleplezi majd a Motorola a rendkívül különleges újdonságot, vagy esetleg már a forgalmazást is megkezdi.

Galéria megnyitása

Az eszköz fejlesztése nagyon hosszú ideje folyamatban lehet a színfalak mögött, hiszen az első információmorzsák 2018 februárjáig vezetnek vissza. De ahogy a Samsung Galaxy Fold és a Huawei Mate X esete mutatja, ezeknek a masináknak bizony nagyon sok időre van szüksége, mire tökéletesen összeállnak. És ezek alapján nem lesz egyszerű a Motorola feladata sem, hiszen a Razr is nagyon nehéz eset a fejlesztők szempontjából, mert olyan problémákat kell itt megoldani, amikkel eddig az okostelefonok világában egyáltalán nem kellett számolni. Érdekes módon egyébként a Galaxy Fold, a Mate X és a Razr is eltérő formátumú, különböző módon próbálja eljuttatni a felhasználókhoz a hajtogatós dizájnt.

A kiszivárgó információk szerint már a Bluetooth minősítést megszerezte a termék, és minden bizonnyal más szükséges vizsgálatok is folyamatban vannak, vagy már le is zárultak a háttérben. Szóval összeállt, és a jelek szerint működik a masina, ráadásul egyre több információ utal arra, hogy már csak néhány hét, esetleg hónap van a bemutatójáig.

Galéria megnyitása

A Motorola Razr egyébként jelen állás szerint nem egy csúcsmodell lesz, és ez lehet az eddigi legolcsóbb hajtogatós gépezet a maga előre jelzett 1500 dolláros/eurós árával. Kettő megjelenítőt vonultathat fel a mobil, a főszerepet egy 6,2 colos, 2142 x 876 pixeles panel kaphatja. Lehet ujjlenyomat-olvasó a termékben, és a Snapdragon 710 rendszerchipet foghatja munkára, ami igazából minden körülmények között megfelelő teljesítményről gondoskodhat. Az eszközt egy 2730 milliamperes akkumulátor fogja ellátni energiával, és a külső kisebb kijelző próbál majd arról gondoskodni, hogy az üzemidő elégséges legyen.

Állítólag a világ több pontján is meg lehet majd vásárolni ezt a készüléket, a pletykákban legalábbis többször esett már szó európai és amerikai forgalmazásról is. Ha tényleg elkészül a szerkezet, amiről hivatalosan még mindig nem lehet tudni semmit, akkor remélhetőleg Magyarországon is elérhetővé fog válni, bár az ára miatt nem sokan engedhetik majd meg maguknak, ha lesz is belőle elegendő mennyiségben.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap