Franciaország: Alkotmányellenes a kalóztörvény

Folytatódik a francia fájlcserélő-ellenes törvény csikicsuki-játszmája: miután a parlament nemrég nagy nehezen elfogadta az egyszer már megubkott, aztán módosított változatban újratárgyalt tervezetet, az alkotmánybíróság most ezt az új változatot is semlegesítette, mivel alkotmányellenesnek találta azt.

Franciaország: Alkotmányellenes a kalóztörvény

Folytatódik a francia fájlcserélő-ellenes törvény csikicsuki-játszmája: miután a parlament nemrég nagy nehezen elfogadta az egyszer már megbukott, aztán módosított változatban újratárgyalt tervezetet, az alkotmánybíróság most ezt az új változatot is semlegesítette, mivel alkotmányellenesnek találta azt.

Konkrétan az Emberi és polgári jogok nyilatkozatának IX. cikkelyére hivatkoztak, mely szerint "Mindaddig, amíg bűnössé nem nyilvánítják, minden ember ártatlannak vélelmezendő"; a kalóztörvénynél azonban már a bizonyítatlan, puszta gyanú is elegendő lenne a büntetéshez, és így saját ártatlanságuk bizonyítgatására kényszerítené az állampolgárokat.

Hasonlóképp - a hatáskörtúllépés indokával - megálljt parancsoltak a törvény végrehajtójaként létrehozott főfelügyeleti szerv működésének is, amely gyakorlatilag bírói jogkörrel felruházva gyakorolhatott volna hatalmat. Nem csupán figyelmeztethették volna a gyanúsított felhasználókat, hanem nyomban el is távolíthatták volna őket a netről.

Kritizálták továbbá a törvény szólás- és kommunikáció-szabadság-ellenességét, valamint rámutattak arra is, hogy minden szabadságkorlátozásnak pontosan arányban kell állnia a konkrétan elkövetett vétség mértékével, ami pedig az új törvény esetében szintén nem állt fenn, valamint a letiltott felhasználóknak a letiltás tényétől függetlenül, azután is fizetniük kellett volna az internet-számláikat az immár használhatatlanná vált előfizetésük után.

A francia alkotmánybíróság e döntése világraszóló, precedensértékű lehet, hathatósan gátat szabva a hasonló törvények kidolgozásának másutt is. Kérdés persze még, hogy Sárközyék ezután mit lépnek, de az alkotmánybíróság érvei eléggé szilárdnak tűnnek.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward