Formás táblagép és okostelefon a Lenovotól

Az IdeaTab S5000 és a Vibe X is a rendkívül vékony és tökéletesen tenyérbemászó kialakítással hódítana amellett, hogy a belsejükre sem lehet panasz.

Formás táblagép és okostelefon a Lenovotól

A Lenovo úgy tör fel, mint a talajvíz. A távol-keleti gyártónak nagyon jól megy a sora, hiszen mindamellett, hogy vezeti a személyi számítógépek piacát, még az okostelefonok és a táblagépek szegmenséből is jelentős szeletet tudhat magáénak. A Lenovonak mobil fronton főleg a kínai régió kedvez, hiszen itt szinte mindenkinél népszerűbbek, de szépen lassan szeretnének például Európában is jobb helyzetbe kerülni. Azt kell mondjuk, hogy jó úton is járnak, ugyanis Berlinbe egy elég ütős párossal érkeztek.

Lenovo Vibe X

A Vibe X például amellett, hogy egy teljesen új termékvonalat kezdett a LePhone/IdeaPhone szériák után, igen tetszetős is lett szinte minden téren. A készülék polikarbonát testet öltött és lézergravírozással került fel a pont az i-re, illetve ebben az esetben a vállalat logója a készülékházra. A kijelzője 5 hüvelykes képátlóval rendelkezik, a felbontása 1920 x 1080 képpontot sorakoztat fel, így tűéles, a széles betekintési szögeket pedig az IPS technológia garantálja. A megjelenítő védelméről is gondoskodtak, a Corningtól származó Gorilla Glass 3 üveggel - ez az ütéseket és a karcolásokat is jó hatékonysággal hárítja. A telefont két kamerával látták el, és nem spóroltak a megapixelekkel. Előre egy 5 megás egység került, ami rendkívül széles, 84 fokos látószöggel dolgozik, így igazán jó minőségben folytathatunk videóhívásokat, és már önarcképek készítésére is megfelel. A főkamera pedig még ezt is bőségesen übereli, ugyanis autofókuszos, 13 MPixelleles, BSI képérzékelős egységgel van dolgunk, aminek a munkáját még LED villanó is segíti.

Az eszközben MediaTek szív dobog. A módfelett népszerű MT6589 egy új variánsának használata mellett döntöttek. A felturbózott lapkában a Cortex-A7 magok már 1,5 GHz-es órajelen ketyegnek, a PowerVR SGX544 grafikus processzor pedig 357 MHz-re gyorsult az eredeti 286 MHz-ről. A rendszermemória osztásakor a Vibe X minden bizonnyal repetázott is, mivel nem kevesebb mint 2 GB került bele. A tárhelyünk 16 GB-os méretet öltött, ami ugyan nem szűkös, de nem is bőséges, és sajnos a bővíthetőségről nem esett szó, így elképzelhető, hogy ennyivel kell beérnünk. A gép kapcsolati lehetőségei sem ismertek, de az alapok biztosan nem hiányoznak itt sem a MediaTek integrált négy az egyben moduljának köszönhetően. Tehát a 3G HSDPA hálózati modem mellett szinte biztosan a csomag része egy 802.11 b/g/n Wi-Fi, GPS vevő, Bluetooth modul és az FM rádió is.

A Lenovo legújabb reménységén az Android 4.2 fut, tehát a szoftveres oldalát igazából nem érheti panasz, és remélhetőleg a jövőben még egy Android 4.3 frissítésről is gondoskodnak majd a cégnél. A mérnökök a Google rendszerét néhány extra tartalommal is bővítették, így nem az alap külső köszönthet minket. A masina a képernyő méretéhez képest pehelykönnyű, mindössze 121 grammot nyom, és penge vékony is, hiszen csak 6,9 milliméteres. Arról viszont nem esett szó, hogy ennek az elérése érdekében milyen áldozatokat hoztak az akkumulátor esetében. Sajnos sem a telep kapacitására, sem a mobil várható üzemidejére nem derült fény.

Lenovo IdeaTab S5000

Ez a táblagép több olyan jellemvonással is rendelkezik, amelyeknek köszönhetően az utazók egyik legkedvesebb társának nevezhetnénk. A készülék egy magas, 350 nit-es fényerejű, 7 hüvelykes, 1280 x 800 képpontos felbontású megjelenítővel kerül majd a boltok polcaira. Ennek a sebességéről is egy MediaTek chip gondoskodik, mégpedig a kapcsolati modultól megfosztott MT8389 (MT8125). Ennél a Cortex-A7 processzormagok 1,2 GHz-es frekvencián dolgoznak a grafikus munka oroszlánrészét meg a PowerVR SGX544 IGP vállalja magára. Egyébként csak opcionálisan, de lesz 3G HDSPA+ hálózati modemmel szerelt variáns is, így nem leszünk Wi-Fi-hez kötve, és akár folyamatosan is online tarthatjuk a gépet.

A kamerarendszer itt is két főt számlál, de azért már visszafogottabbak az adott egységek, mint a Vibe X-nél. Előre egy 1,6 megapixeles fotók készítésére alkalmas modult szereltek, míg a hátlapra egy 5 MPixeles került. Ezekről nem szaporították a szót, így több részletre nem is derült fény, a képek alapján viszont azt még konstatálhatjuk, hogy LED villanó sem társult a főkamerához, így fényképezésre csak korlátozottan alkalmas. Az operációs rendszer szerepét ezúttal is a középső Jelly Bean variáns fogja betölteni, ami vélhetően most is el lesz látva némi extra tartalommal és szolgáltatással, amit nem a Google-nél álmodtak meg.

Már az eddigiek alapján is egy nagyon kellemes választás lehet az S5000, de a fizikai jellemzőit szemügyre véve biztosan még több ember érdeklődését fogja magára vonni. A súlya csak 246 gramm és mindössze 7,9 milliméter vastag, tehát a piac egyik, hanem a legkönnyebb szereplőjével van dolgunk. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy mekkora telep fér ilyen keretek közé, és a válasz az, hogy nem nagy. 3450 mAh-val kell gazdálkodnia, de a környezete annyira energiahatékonyra sikeredett, hogy a Lenovo mérései alapján 8 órányi folyamatos internetezésre nyílik alkalmunk WLAN-on, és több mint 6 órán keresztül nézhetünk vele HD filmeket. Nem kiemelkedő ez a teljesítmény, de átlagosnak bőven betudható.

A Vibe X bevezetésére októberben fognak sort keríteni Kínában, és ezt követően, decemberben megy majd a többi régióba, ahol a Lenovo képviselteti magát. Európában egyelőre eléggé kilátástalan a sorsa. Az Lenovo IdeaTab S5000 érkezésére pontosabb időpontot nem közöltek, és azt sem árulták el, merre kezdi a karrierjét. Árakról csak az S5000 esetében volt szó, ez Wi-Fi-vel 199 eurót fog kóstálni, 3G-vel kibővítve pedig 50-nel többet kb. 250-et kell érte a kasszánál hagyni.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward