Az ASRock első videokártyái, amelyek a Phantom sorozatot erősítik, még március végén mutatkoztak be, de Európában azóta sem jelentek meg kereskedelmi forgalomban, pedig már május közepét tapossuk. Néhány napja a Tom’s Hardware német részlegének tesztje egy picit felkavarta az állóvizet, így az ASRock illetékesei érdeklődni kezdtek, honnan sikerült Phantom sorozatú videokártyát szereznie a tesztelőnek, mikor a termék hivatalosan nem érhető el Európában. A hivatalos diskurzus alapján hamar világossá vált, hogy nincs sok esély a Phantom modellek európai megjelenésére, hiszen azokat csak Latin-Amerikában, illetve az APEC országokban forgalmazza a gyártó.
Ma változott egy picit a kép, ugyanis az ASRock hazai képviseletének hivatalos sajtóközleménye már arról szól, hogy az új videokártyák rajtjára az üzleti terveknek megfelelően első körben csak bizonyos régiókban kerül sor. Ezért most még csak Latin-Amerikában, illetve az APEC országokban lehet megvásárolni a termékeket, de a helyzet idővel változni fog. Érdekesség, hogy a hazai sajtóközlemény nem APEC országokat említ, mint a külföldi források, hanem APAC térséget, ami nagyon nem ugyanaz. Lényeg, hogy a tervek szerint a Phantom sorozatú modellek fokozatosan egyéb régiókban is megjelennek majd az elkövetkező hónapok során, a pontos forgatókönyv azonban jelenleg még nem publikus, így egyelőre az sem tudható, mikor érkeznek meg hazánkba az újdonságok. De most már van rá esély, hogy Európa országaiban is kaphatóak lesznek – persze valószínűleg eddig is ez volt a terv, a hivatalos kommunikáció azonban eleinte egy kissé félreérthetőre sikeredett.