Shop menü

FIREFOX MULTI-PROCESS TÁMOGATÁS: AUGUSZTUS ELEJÉN AKTIVÁLJÁK

Az Electrolysis új lendületet adhat a Firefoxnak, amire bizony nagy szükség is lenne, hiszen a webböngésző piaci részesedése meredeken csökken.
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Víg Ferenc (J.o.k.e.r)
Firefox Multi-Process támogatás: augusztus elején aktiválják

A Firefox az elkövetkező hetek folyamán végre tényleg megkapja az oly régóta emlegetett Multi-Process támogatást, azaz a webböngésző külön folyamatokba szervezheti majd a különböző böngészőfüleket és funkciókat, ahogy azt a Chrome is teszi. Az átálláshoz persze időre lesz szükség, ugyanis a Firefox fejlesztők apró lépésenként, sok teszteléssel fogják bevezetni az új funkcionalitást, ami egyébként az Electrolysis nevet viseli.

Galéria megnyitása

A tervek szerint az Electrolysis funkció a Firefox 48-as kiadásában mutatkozik be, amely augusztus másodikán válik elérhetővé, ám először csak a felhasználói bázis egyetlen százalékánál kapcsolják be, majd figyelik, hogy működik a szoftver. Tíz nap elteltével a fejlesztők mérlegelik, mi legyen a következő lépés: a visszajelzések alapján dönthetnek úgy, hogy újabb felhasználók számára is elérhetővé teszik a szolgáltatást, de ha kedvezőtlenek a tapasztalatok, akár az Electrolysis ideiglenes kikapcsolására is sor kerülhet – azoknál is, akik már használják.

A friss funkció érkezése nagyon kell a Firefox számára, ugyanis a valaha szebb napokat is látott webböngésző mára nagyon sokat veszített piaci részesedéséből, ami nagyrészt a Google Chrome számlájára írható, ugyanis a rivális webböngésző nagyon népszerű a felhasználók körében. Ennek egyik oka, hogy a Chrome már évekkel ezelőtt bevezette a Multi-Process támogatást, amire a Firefox mögött álló fejlesztőcsapat még csak most kerít sort. A StatCounter fél évnyi időtartamot lefedő adatai remekül rá is világítanak, miért van szüksége részesedés-növelésre a Firefoxnak: a Chrome már 56%-os piaci részesedéssel rendelkezik, míg a Firefox csak 14%-ossal, az Internet Explorer család pedig 13%-nál tart. A Firefox esetében sokat rontott a helyzeten, hogy ha egyetlen böngészőfülnél probléma merül fel, a webböngésző elkezd lassulni, de esetenként fagyásra, illetve leállásra is sor kerülhet, ami bosszantó dolog.

Galéria megnyitása

Az Electrolysis bevezetése segíthet a piaci részesedés növelésében, viszont a funkció egyelőre nem minden esetben működhet: aki Windows XP-t vagy képernyőolvasót használ, annak várnia kell, mint ahogy azoknak is, akik anyanyelvük sajátosságai miatt jobbról balra írnak. A bővítmények közül sem mind működik majd az új funkció bekapcsolása után, így ezeket mindenképpen frissíteni kell. Hogy mely bővítmények esetében mire lehet számítani? Ezen az oldalon bővebb információk is vannak ezzel kapcsolatban.

Persze van itt még egy-két egyéb apróság is. Először a Firefox csak a tartalmakat és a felhasználói kezelőfelületet bontja egy-egy különálló folyamatra, majd ahogy a fejlesztők elérik, hogy mindenkinél hibátlanul működjön az Electrolysis, rögtön megkezdődik a több tartalom-folyamat létrehozásának engedélyezése. A homokozó-funkció (Sandboxing) és a bővítmények külön folyamatokba való kiszervezésére majd csak a munka legvégén kerülhet sor, ezek a fejlesztések ugyanis a lista végén helyezkednek el.

A Firefox Beta felhasználók egy része már tavaly december óta próbálgathatja az Electrolysis funkciót, de az elmúlt hat hétben már a béta-használók felénél engedélyezték a szolgáltatást. A vállalkozó szelleműek a Nightly vagy Aurora buildeken keresztül próbálhatják ki az Electrolysist. A funkció engedélyezéséhez a címsorba be kell írni a szokásos „about:config” kifejezést, majd a beállítások között a „browser.tabs.remote.autostart" opció értékét „on”-ra kell állítani. A Firefox újraindításával aktiválódik is az Electrolysis.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére