Felszámolja a frissítések értesítéseit a Google Play Áruház

Sok felhasználó úgy gondolta, hogy egy hiba miatt maradnak el a korábbi értesítések, de nem erről van szó.

Felszámolja a frissítések értesítéseit a Google Play Áruház

A Google általában jó irányba szokott elmenni az alkalmazásai fejlesztésével, de ezúttal a jelek szerint sajnos éppen az ellenkezője történt. A Play Áruházból a vállalat kiiktatta a frissítésekről szóló értesítéseket, pedig ezt a funkciót a jelek szerint kedvelték az emberek – legalábbis egy részük biztosan fontosnak tartotta.

Amikor elkezdtek eltűnni a tesztelésre szánt kiadásnál az értesítések tavaly decemberben, sokan úgy gondolták, hogy csak egy hibáról van szó, amit hamarosan javítani fog a Google. De nem így lett, és mostanra a keresőóriás egyik szóvivője hivatalosan is megerősítette, hogy ez fejlesztés, nem hiba. A vállalat szándékosan tüntette el a frissítéseket kísérő értesítéseket. Valószínűleg úgy gondolták, hogy a legtöbb mobiltulajdonos számára ez inkább nyűg, mint hasznos információ; azonban a jelek szerint sokan vannak, akik most eléggé hiányolják ezt a korábban megszokott dolgot.

A Google Play Áruház a frissítésekről alapértelmezésben már magától gondoskodik, nem szükséges a felhasználónak beavatkoznia. A szolgáltatás automatikusan rendezi az alkalmazások sorsát. Általában akkor települnek a programok, amikor az adott eszköz Wi-Fi hálózatra csatlakozik, és töltőre van dugva, szóval nem jelent problémát a hardver ilyen jellegű munkával terhelése.

Galéria megnyitása

A szimpla frissítés értesítések önmagukban egyébként semmilyen információt nem hordoztak, nem jelenítették meg ezek például a változásokat. De a felhasználó azonnal tisztában lehetett azzal, hogy mely applikációkban történt bármilyen nemű módosítás, és meg lehetett nyitni ezt követően az adott appnak a lapját, ahol ideális esetben már szerepelhetett a kiadási jegyzék, amiben hasznos infó is akadhatott.

Persze a Google Play Áruházon belül egy olyan szekció még mindig van, ahol vissza lehet nézni a legutóbb frissült appokat, szóval ezt igazából ilyen módon még mindig meg lehet tenni. De sokakat megnyugvással töltött el, ha például reggelente láthatták, hogy mely programjaik frissültek éjszaka a töltés közben. És ezeket újításokat keresve nyithatta meg.

A keresőóriás arra nem szolgált magyarázattal, hogy pontosan miért döntött a frissítések elhagyása mellett, de minden bizonnyal az lehetett a cél, hogy ennyivel is kevesebb értesítés bombázza az embereket a mindennapok során. Hiszen manapság egy átlagos felhasználó akár 100-nál is több értesítést kap napjában.

A Google elképzelhető, hogy meggondolja majd magát a frissítések sorsát illetően, ha látja majd, hogy a felhasználók egy jelentős része szomorúan veszi tudomásul, hogy nincsenek már ilyen jellegű értesítések. A legjobb igazából az lenne, ha a beállításokból lehetne kapcsolni ezt a fajta értesítést, és akkor mindenki maga dönthetne a sorsáról.

Amennyiben semmiről nem szeretnétek lemaradni, mindenképpen kövessetek minket az Instagramona YouTube-on és persze a Facebookon egyaránt.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap