Shop menü

FELFORGATJA AZ EDDIGI REKLÁMRENDSZERÉT A YOUTUBE, ÍME A VÁLTOZÁSOK

Nem egyértelmű, hogy kik járnak majd jól az új rendszerben, a hirdetők vagy a nézők, de a YouTube tesztje arra jutott, hogy szükséges a változás.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Felforgatja az eddigi reklámrendszerét a YouTube, íme a változások

A Google bevételeinek java a hirdetésekből van, és ez igaz a YouTube platformra is. A vállalat próbál ezen változtatni, egyre több embert igyekszik az előfizetési lehetőségek felé terelni, és ezzel párhuzamosan pedig a reklámokat is folyamatosan fejleszti. Most a tévénézők készülhetnek komolyabb változásokra.

Hosszabbak lesznek a reklámszünetek, de elvileg kevesebb megszakításra lehet készülni.

A YouTube néhány hónappal ezelőtt elkezdte tesztelni, hogy milyen hatása lenne a hirdetési rendszerre, ha átstrukturálnák a reklámblokkokat, és ezzel együtt azt is, hogy milyen rendszerességgel jelenek meg a videókban, illetve azok között hirdetések. Ennek eredményeként jött létre egy új rendszer, amiben kevesebb alkalommal fogja a TV előtt ülő embereket „feltartani” a YouTube, de hosszabbak lesznek a reklámokra szánt időszakok.

Galéria megnyitása

Lényegében elindul a YouTube abba az irányba, amit a kábeltévénél már évtizedekkel ezelőtt megszokhattak az emberek. Nem lesznek a videókban 5 percenként beszúrt hirdetések, de cserébe akár több perces hirdetési blokkok is megjelenhetnek majd a videók között és a hosszabb felvételek közben. A cég szerint a felhasználók jobban preferálták a tesztek során, ha kevesebb volt a megszakítás, még ha azok tovább is tartottak valamivel, de ez megszokás kérdése is lehet.

A YouTube már a Shorts videó közé is beszúrja a reklámjait. Szeptember óta jelenhetnek meg a rövid felvételek a YouTube TV keretei között, és számítani lehetett arra, hogy a cég itt is elkezdi a hirdetések sugárzását időval. Rendes hosszúságú reklámok jelenhetnek majd meg a Shorts videók között, szóval megesik majd, hogy hosszabb egy-egy reklám, mint a videók, amik közé azt beszúrták.

A nézők másként fogják látni a reklámszünetekkel kapcsolatos infókat is. Már nem azt mutatja majd a platform, mennyi hirdetés lesz egymás után, hanem hogy milyen hosszú a teljes blokk.

Folyamatosan szokta a felhasználók visszajelzéseit figyelni a vállalat, és arra jutottak, hogy igazából jobban örülnek az emberek, ha azt láthatják, hogy milyen sokáig tartanak a reklámok miatt beiktatott szünetek. Jobban tudnak tervezni például egy konyhai körutat vagy akár egy kétbetűs kitérőt pihenésképpen.

A jobb alsó sarokban megjelenő körben kétféle módon fog megjelenni a reklámblokkal kapcsolatos információ a frissítést követően. Narancssárga csíkkal jelzi majd a gyűrűt formáló „idővonal”, hogy meddig nem lehet átlépni a reklámot, utána pedig szürkével a teljes hosszt jeleníti meg. Amikor a teljes gyűrű narancssárga lesz, az értelemszerűen azt jelenti, hogy az adott hirdetést teljes hosszában végig kell nézni.

Galéria megnyitása

Egyre többször lesznek már olyan reklámok, amik hosszabbak, és nem is lehet ezeket átléptetni. Az elnyújtott hirdetésszüneteknél a nézők egyre nagyobb eséllyel hagyhatják majd ott a televíziót ilyen-olyan okokból. Ha egy reklám esetleg felkelti az emberek érdeklődését, akkor meg tudják azt tenni, hogy a tévéről egy gombnyomással átküldik a kapcsolódó okostelefonokra a reklámok linkjét. Egy értesítésben fog megjelenni a termékhez, szolgáltatáshoz tartozó hivatkozás a mobilon. Így a cég szerint nagyobb hajlandóságot mutatnak majd arra, hogy megnézzék a reklám részleteit, könnyebb célba juttatni több információt.

A következő napokban, hetekben egyre szélesebb közönség fog a megváltozott hirdetési rendszerrel találkozni a televízióján a YouTube használata közben.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére