Értékpapír-csalás miatt perelik az AMD-t a befektetők

A befektetők szerint az AMD hamis látszatot keltve próbálta manipulálni a részvényárfolyamot, ám amikor kipukkant a lufi, a befektetők óriásit buktak.

Értékpapír-csalás miatt perelik az AMD-t a befektetők

Az AMD ellen még tavaly év elején nyújtottak be keresetet a befektetők, akik azt nehezményezték, hogy a vállalat "üzletpolitikája" miatt anyagi káraik keletkeztek. Az ügy a napokban újabb fordulatot vett, ugyanis a bíróság úgy találta, elegendő bizonyíték áll rendelkezésre ahhoz, hogy az AMD-nek muszáj legyen szembenéznie a befektetői vádakkal.

A történet még 2010-re nyúlik vissza, amikor a vállalatnak a korábbi terveknek megfelelően piacra kellett volna dobnia a Llano APU egységeket az év utolsó negyedévében. Erre nem került sor, ugyanis a Global Foundries 32 nm-es gyártástechnológiával problémák voltak. Ez még az ügy szempontjából rendben is van, hisz olykor-olykor megesik az ilyesmi. A probléma a befektetők szerint az volt, hogy a vállalat pénzügyi igazgatója, Thomas Seifert egy 2011 áprilisában tartott befektetői konferencia alkalmával azt mondta, ugyan voltak kisebb problémák a múltban a Llano gyártásával kapcsolatban, ezeket sikerült elhárítani, így az év második negyedévében már elég nagy raktárkészlet állhat rendelkezésre ahhoz, hogy a Llano APU egységek globális rajtját gond nélkül levezényelhessék.

Az AMD vezetése továbbra is azt a képet mutatta a befektetők felé, hogy nincs probléma a Llano APU egységek gyártásával, pedig a Llano APU egységeket csak élvonalbeli számítógépgyártóknak tudták leszállítani, ugyanis a termelés gyengébb volt a szükségesnél, így nem készült elég Llano APU. A hamis nyilatkozatokkal a befektetők szerint hamis látszatot keltett a cég vezetése annak érdekében, hogy a részvények értékét mesterségesen magasan tarthassák. Ezzel 2011 és 2012 folyamán a cég értékét is mesterségesen tartották egy, a ténylegesnél magasabb szinten.

Később persze sikerült felfuttatni a termelést, de erre már csak 2011 végéhez közeledve került sor, ám a piaci igények akkoriban éppen megváltoztak: túlságosan nagyra duzzasztották a raktárkészleteket. A cégnek a versenyképesség megőrzésének érdekében idővel csökkentenie kellett a Llano APU egységek árait, így a raktárkészlet esetében az értékvesztés miatt később 100 millió dollárt kellett leírni, ami a cég számára ugyan nem jelent közvetlen költséget, de a vállalat értéke mégis csökkent, mivel a lépés miatt a részvények árfolyama mélyrepülésbe kezdett, ami a részvényesek számára már közvetlen anyagi kárt eredményezett. Emiatt az AMD csúcsértékének háromnegyedét vesztette el 2012 folyamán, mivel a 2012 márciusában tapasztalható 8,35 dolláros részvényárfolyam 2012 októberére 2,18 dollárra csökkent, amikor a piac megtudta, mi is áll a Llano APU egységek fura rajtjának hátterében.

Kíváncsian várjuk az ügy további fejleményeit, de könnyen lehet, hogy az újabb érdemi bejelentésre ismét hónapokat kell majd várni.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward