Érkezik a HTC új zászlóshajója

A HTC előzetes videóval harangozta be a következő készülékét, ami egészen biztos, hogy a csúcsot veszi célba.

Érkezik a HTC új zászlóshajója

Már a Samsung, az LG és a Sony is bemutatta az idei (első?) zászlóshajóját, a HTC azonban eddig nem hallatott magáról ilyen tekintetben. A vállalat most egy rövid, TV-reklám hosszúságú videót tett közzé, ami egyértelműen az új csúcsmodell érkezésére utal.

A HTC a figyelemfelkeltő videót a YouTube-on tette közzé; a török képviselet csatornáján bukkant fel az a 29 másodperc, amiben a konkrét készülék egy pillanatra sem bukkan fel, de mégis a hatalmába keríti a nézőt. A felvételen egy irodaház látható, amelynek szépen lassan minden helyisége sötétbe borul, leszámítva egyetlen irodát, az irodát, ahol az új felsőkategóriás mobil készül. A videó alatt hallható szöveg eközben azt ecseteli, hogy a vállalat szakemberei éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy egy olyan készüléket alkossanak a felhasználók számára, ami minden eddiginél jobb. És, ahogy azt „a hang” nyomatékosítja, ezt nem azért teszik a tervezők, mert azt mondták nekik, hanem azért, mert ők ezt szeretnék, ami persze alapjában határozza meg az emberek céltudatosságát.

Reméljük, hogy tényleg ez történik a HTC-nél, ugyanis a vállalatnak nem mentek jól az elmúlt évek, és valami olyannal kellene előrukkolnia, ami gyakorlatilag mindent megváltoztat, ugyanis a One M széria egyszerűen nem tudja beváltani a hozzá fűzött reményeket. Ráadásul a vállalatnak már nemcsak a bevezetőben említett trióval kell megmérkőznie az Android porondján, hanem ott a Xiaomi és a vivo is, amik szintén ütős konstrukciókat hoztak kalap alá. A Power of 10 néven futó videóban a HTC kiemelte a #powerof10 hashtaget, valószínűleg a készülék debütálásáig megjelenő információmorzsákat ezzel találhatják majd meg az érdeklődők.

Hivatalosan nem megerősített ugyan, de szinte biztosra lehet venni a One M10 érkezését, amiről egyelőre csak néhány kiszivárgott adattal tudunk szolgálni. Ez az okostelefon állítólag egy 5,1 hüvelykes megjelenítő kíséretében kerül majd bevetésre, ami AMOLED technológiát alkalmazhat. A szerkezet egy „nagyon meggyőző” képminőséget nyújtó kamerával lehet felvértezve, erre szükség is lenne, ugyanis eddig ilyen téren sosem alakítottak maradandót a HTC zászlóshajói. A szóbeszéd szerint 5 és 12 megapixeles egységek alkothatják a mobil kamerarendszerét, amelyek egyaránt átlagon felüli pixelmérettel dolgozhatnak. A központi chip szerepében szinte biztos, hogy a Snapdragon 820 lapka jelenhet meg, amelyhez 4 GB-nyi rendszermemória szegődik majd. A háttértárat tekintve állítólag 16, 32 és 64 GB-os alternatívák is érkezhetnek a megcélzott piac függvényében. Az újdonság rendelkezni fog ujjlenyomat-olvasóval, és minden kétséget kizáróan az Android 6.0 (Marshmallow) operációs rendszer bukkan majd fel rajta, méghozzá a HTC Sense felhasználói felület mögé bújtatva.

Arról sajnos egyelőre nem tudunk nyilatkozni, hogy mikor jöhet a HTC friss zászlóshajója, de áprilisnál aligha kell rá hamarabb számítani.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward