Érkezik a Google 7 colos táblája

A Microsoft táblái után hamarosan a Google újdonsága is bemutatkozik.

Érkezik a Google 7 colos táblája

Ez a hónap igen mozgalmasnak ígérkezik, már ami a táblák piacát illeti. A Surface sorozatú Microsoft táblák után rövidesen a Google 7 colos táblájáról is lehullhat a lepel, amit a Google az ASUS-szal közösen fejlesztett. A fontos eseményre a Google I/O Fejlesztői Konferencia alkalmával kerül sor, amely június 27-től június 29-ig tart.

A Microsoft 10,6 colos képátlójú Surface tábláival ellentétben a Google 7 colos Nexusa egy kisméretű, belépő szintű tábla lesz, amelyhez igen olcsón lehet majd hozzájutni. A DigiTimes értesülései szerint az újdonság 199 dolláros alapáron kerülhet forgalomba, viszont ezért a pénzért nem kapunk sem 3G támogatást, sem hátlapi kamerát. A Nexus előlapi kamerát azért tartalmaz majd, így videó konferenciát le lehet vele bonyolítani.

A bemutató után nem sokkal várhatóan kereskedelmi forgalomban is feltűnik a 7 colos újdonság. A jelenlegi információk alapján a Nexus sorozatgyártása már zajlik, a termék pedig július folyamán válik elérhetővé a különböző üzletek kínálatában. A Google új táblájából az idei év második felében összesen hárommillió példányt szállítanak majd le.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward