A Microsoft egy új billentyűzetet készített, ami Windows 8-as funkciógombokat és médiavezérlő billentyűket egyaránt tartalmaz, sőt, még egy érintőpad is megbújik rajta.
Az All-in-One Media Keyboard nem feltétlenül a klasszikus asztali számítógépeket veszi célba, hanem inkább a kikapcsolódáshoz használatos konfigurációkat. Az új klaviatúra okostelevíziókhoz, házimozi számítógépekhez és táblákhoz egyaránt passzol, sőt, emellett még többféle platformot is támogat, így Windows RT, Windows 7/8/8.1, MAC OS X 10.7/10.9, illetve Android 4.03/4.12/4.2 operációs rendszert futtató termékekkel is tökéletesen kompatibilis.
A QWERTY billentyűzet jobb oldalán egy nagyméretű érintőpad foglal helyet. A hozzá tartozó bal egérgombból rögtön kettőt is kapunk: az egyik a szokásos helyen, a másik pedig a billentyűzet bal szélén kapott helyet annak érdekében, hogy az egerészés minden körülmények között kényelmes legyen. A repertoár Windows 8-as funkciógombokat és médiavezérlő funkciógombokat egyaránt tartalmaz – utóbbiak minden említett platform alatt működnek.
Az új billentyűzet egy apró USB 2.0-s vevőegységgel érkezik, amit az adott konfiguráció szabad USB portjába kell illeszteni. A vevőegység és a billentyűzet rádiófrekvenciás kapcsolaton keresztül kommunikál egymással. A rendszer tápellátásáról két darab AAA formátumú alkáli elem gondoskodik, amelyek a billentyűzet hátulján, egy műanyag ajtó mögött lapulnak. Az említett ajtó mögött kaphat helyet a használaton kívüli USB 2.0-s adapter is, amelynek stabil rögzítéséről mágneses tartó gondoskodik. Energiatakarékossági okokból kikapcsoló gomb is került a termékre.
A fenti fotókon látható újdonság hamarosan elérhető lesz kereskedelmi forgalomban, ára pedig 40 dollár magasságában helyezkedik majd el. Azt persze le kell szögezni, hogy a fenti fotókon a termék gyártás előtti kiadása látható, ettől a végleges, kereskedelmi forgalomba kerülő termék némileg eltérhet majd.