Érdekességek a következő generációs Xeon Phi gyorsítókról

A 2015 második felében érkező Knights Landing tokozása több, mint 60 processzormagot, 16 GB-nyi fedélzeti rendszermemóriát és egy Omni Scale Fabric vezérlőt rejt.

Érdekességek a következő generációs Xeon Phi gyorsítókról

A 2014-es International Supercomputing Conference június 23-án kezdődött és egészen június 26-ig tart, így ebben az időszakban érdekes információk érkezhetnek a szegmenset érintő újításokkal kapcsolatban.

Az Nvidia tegnap már előrukkolt egy fontos bejelentéssel, most pedig az Intel is elhintett némi információmorzsát, így kiderült, milyen újítással érkeznek majd a következő generációs Xeon Phi gyorsítók, amelyek a következő év második felében válhatnak elérhetővé. A Knights Landing kódnévre keresztelt chip egy masszív párhuzamos teljesítményt kínáló megoldás lesz, amely több, mint 60 darab x86-os processzormagra támaszkodik. A termék formátumát tekintve olyan lesz, mint a hagyományos Xeon processzorok, sőt, ugyanabba a processzorfoglalatba is illeszkedhet, amibe azok, ha épp nem egy PCI Express alapú bővítőkártyán akarjuk beszerezni. A Xeon Phi fedélzetén helyet kap 16 GB-nyi rendszermemória, illetve az Omni Scale Fabric vezérlő is, amelynek köszönhetően független számítási építőkockaként működhet a termék. Az Intel illetékesei egyelőre nem árultak el túl sokat a fabric természetéről, de annyi azért kiderül, hogy az interconnect főleg azokra a szellemi termékekre, illetve technológiákra épül, amelyeket a Cray-től és a QLogic-tól szerzett a cég.

Az Omni Scale Fabric nem csak a következő generációs Xeon Phi gyorsítókban kap helyet. Az Intel a dolgok jelenlegi állása szerint komplett termékcsaládot épít köré, amelyben adapterek, switch rendszerek és kábelek egyaránt jelen lesznek, méghozzá nyílt forráskódú fabric menedzselő megoldások és szoftveres eszközök társaságában. Hab a tortán, hogy a szoftver kompatibilis lesz az Intel jelenlegi True Scale Fabric alapú megoldásaival is. Az Omni Scale Fabric vezérlő a Xeon Phi gyorsítóhoz hasonlóan szintén elérhető lesz külön megvásárolható PCI Express bővítőkártya formájában.

A nextgen Xeon Phi processzormagjai a Silvermont architektúra módosított, HPC igényekhez igazított változatára támaszkodnak. A tokozáson belül található MCDRAM memória a Micron és az Intel együttműködésének gyümölcseként készülhetett el, teljesítményére pedig jellemző, hogy a DDR4-es memóriachipekhez képest ötször nagyobb adatátviteli sávszélességet kínál, a fogyasztása ezzel egy időben pedig mindössze a harmada az említett megoldásokénak.

A Knights Landing dupla pontosságú számítási teljesítménye 3 TFLOP/s-os értéket képviselhet majd, az új gyorsító egyszálas teljesítménye pedig a jelenlegi Xeon Phi teljesítményének háromszorosa lesz. A Knights Landing alapú gyorsítók várhatóan a következő év második felében tűnhetnek fel a HPC szerverekben. Addig persze további információk is érkeznek majd a termékcsalád tagjaival kapcsolatban.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward