Érdekes újítások várhatóak a Mozillában

A cég egyik újonnan felvett munkatársa szerint nemsokára meglehetősen újszerű interfész-technológiák tesztelését kezdik meg mind a Mozilla böngésző, mind pedig más termékeik esetében.

Érdekes újítások várhatóak a Mozillában

A cég egyik újonnan felvett munkatársa szerint nemsokára meglehetősen újszerű interfész-technológiák tesztelését kezdik meg mind a Mozilla böngésző, mind pedig más termékeik esetében.

A hét első felében Aza Raskin míg a Humanized, egy öttagú chicagoi csapat első embere volt, a második felétől pedig már a Mozilla Labs felhasználói élmény-részlegének vezetője. Elmondása szerint olyan technológiákon fog dolgozni, amelyek lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy bármikor, bárhol, bárhogy, bármit, elintézhessenek a számítógépükön.

Szerdán jelentette be a Mozilla azt is, hogy felvette az Enso projekttel folytatott innovatív együttműködéséről ismert Humanized három fő emberét, akiknek tehát eddig is a minél intuitívabb felhasználói felületek megalkotása volt a fő profiljuk.

Maga az Enso egy olyan, a háttérben futó alkalmazás, amely lehetővé teszi, hogy egyszerű parancsok begépelésével férhessünk hozzá más alkalmazásokhoz anélkül, hogy a jelenleg használtat el kéne hagynunk. Ha tehát például éppen egy x alkalmazást használunk, és hirtelen szükségünk lenne a Firefoxra, akkor az Enso segítségével nem kell elhagyni az x ablakot és megkeresni a Mozilla ikonját a munkaasztalon vagy a Start menüben, hanem elég csak megnyomni a Caps Lock-ot és begépelni az "open firefox" parancsot. De hasonlóképp elvégezhetünk számításokat vagy előkereshetjük egyes szavak definícióit is bármilyen éppen aktív alkalmazás használata közben.

Raskin elmondása szerint még bizonytalan, hogy mindezek a lehetőségek milyen formát is öltenek majd a Mozilla esetében, de idővel ez is kiderül majd. Hozzátette még azt is, hogy kollégáival együtt azért vonzódtak a Mozillához, mert a cégnek számos ötlete van arra vonatkozólag, hogyan is lehetne a Webet kiterjeszteni a böngésző keretein túlra. Márpedig az ő céljuk is éppen az, hogy az Enso projekt technikáinak és elképzeléseinek felhasználásával minél emberközelibbé tehessék nem csak a böngészőt, de minden más webes tevékenységet is.

Ahogy ő maga fogalmazott: "Az a célom, hogy az irányítás valóban a felhasználók kezébe kerüljön [...] - ide értve nagymamákat és tinédzsereket egyaránt. Hogy például egy e-mail írása közben valóban elég legyen csak annyit mondani, hogy 'Most pedig szeretnék iderakni egy térképet' - hogy valóban eljuthassunk oda, hogy ténylegesen beszélhessünk a számítógéppel."

Hozzátette még azt is, hogy a legtöbb felhasználó a számítógépe foglya, akár tudatában van ennek, akár nincs - mivel csak úgy tudja használni a gépet, ahogyan az ezt lehetővé teszi számára és az interakció tényleges folyamatát nemigen tudja megváltoztatni - az ő munkásságuk célja azonban éppen az, hogy ez a változás lehetségessé váljon, és hogy ezáltal ne csak a profik, hanem mindenki könnyedén használhassa a számítógépeket.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward