Érdekes részletek az Intel videokártyapiaci terveivel kapcsolatban

Az előadás elég szűkszavú volt ezen a téren, de azért így is elhangzott néhány érdekes kijelentés.

Érdekes részletek az Intel videokártyapiaci terveivel kapcsolatban

Az Intel Architecture Day 2020 alkalmával sok érdekességről szó esett, az egyik a Tiger Lake SoC volt, illetve a vele kapcsolatos legfontosabb architekturális újítások, amelyekről egy külön írás keretén belül már beszámoltunk. Szó esett azonban a videokártya piaccal kapcsolatos tervekről is, igaz, ezen a területen elég kevés információ látott napvilágot, de így is érdemes összegezni a hallottakat.

A gamereket az Xe-HPG sorozat veheti célba

Ahogy az a korábbi tájékoztatók alapján már világos lehet, a kisebb teljesítményű, főként processzorba integrált iGPU-k az Xe-LP kategóriát erősítik, míg az Xe-HP a munkaállomások világában próbál majd érvényesülni. Az abszolút csúcskategóriás fejlesztés az Xe-HPC lesz, ami az adatközpontokat veszi célba, de számos szuperszámítógép-fürtben is helyet kaphat, például a korábban emlegetett Aurorában is.

Jön még egy negyedik fejlesztés, az Xe-HPG is, ez viszont már kifejezetten a gamer videokártyák piacát célozza meg. Éppen ezért az Xe-HP és az Xe-HPC esetében használt nagy sávszélességű HBM memórialapkák helyét költséghatékonyabb, a gamer igényekhez és pénztárcákhoz jobban alkalmazkodó GDDR6-os fedélzeti memória kapcsolódik majd. A lapkák vezérlését végző memóriavezérlőt nem az Intel fejleszti, hanem egy harmadi fél által kifejlesztett megoldást használnak. Az Xe-LP építőköveire támaszkodó Xe-HPG esetében az EU mennyiség felskálázásával érik el a nagyobb teljesítményt, azaz több száz EU kaphat helyet egy ilyen GPU fedélzetén, de akár ezrekről is beszélhetünk – ezen a téren publikus és publikálható hivatalos információ még nem áll rendelkezésre. Mivel az új videokártyák érkezésekor már a DirectX 12 Ultimate szabvány is nagyobb szerephez juthat, így természetesen ennek követelményeit is teljesítik majd az új videokártyák, azaz hardveres sugárkövetés-támogatásra is lehet számítani.

Galéria megnyitása

További érdekesség, hogy az Xe-HPG sorozat tagjai nagyban hasonlíthatnak majd az Xe-HP alapú termékekre, ám kimaradnak belőlük a gamer piac számára jelentéktelen extra tulajdonságok és szolgáltatások, valamint az órajelek esetében is magasabb tartományba merészkedhetnek el, hogy a játékok alatti teljesítmény minél jobb lehessen.

Az Xe-HPG grafikus processzorok nem az Intel üzemeiben készülnek majd, hanem harmadik félnél, vagyis bérgyártó(k) szolgálatait veszi igénybe a vállalat. Az egyelőre nem derült ki, hogy a TSMC vagy a Samsung lesz-e a szerencsés kiválasztott, esetleg mindkettő, de a dolog a korábbi pletykák alapján igazából nem túl nagy meglepetés.

Az Xe-HPG alapú, azaz a gamereknek szánt első Intel videokártyák valamikor 2021 folyamán jelenhetnek meg, az elkövetkező időszakban viszont további információkat is elárulhat a sorozattal kapcsolatban az Intel.

Az adatközpontokat célzó Xe-HPC sorozatról is beszéltek

A Ponte Vecchio kódnévre keresztelt termékek nagy jelentőséggel bírnak, ugyanis egyebek mellett az Intel alapú Aurora szuperszámítógép-fürt fedélzetén is helyet kapnak, valamint számos trükköt bevet a gyártó az előállításuk során. A GPU alapja, a Base Tile 10 nm-es SuperFin gyártástechnológiával készül, csak úgy, ahogy a Tiger Lake SoC is, ám a Rambo Cache esetében már egy generációval fejlettebb, 10 Enhanced SuperFin gyártástechnológia jut szerephez. A Compute Tile következő generációs Intel gyártástechnológiával és/vagy külső segítséggel készül, míg az Xe Link I/O Tile esetében teljes egészében külsős gyártásra lehet számítani, vagyis a Foveros és Co-EMIB tokozási technológiákat használó GPU összesen négyféle gyártástechnológiából áll össze.

Galéria megnyitása

A Compute Tile esetében a következő generációs Intel gyártástechnológia alatt a 7 nm-es csíkszélességet érthetik, ami az aktuális helyzet szerint újabb hat hónapos csúszást szenvedett el. Ezen a téren a megfogalmazás és a konkrétumok hiánya alapján erősen úgy tűnik, nincs még végső döntés azzal kapcsolatban, hogyan kivitelezzék az adott komponens gyártását, vagy ha van is, az egyelőre nem publikus.

A fentiek alapján egyelőre nem vitték túlzásba a részletek tálalását az előadás alkalmával, ám az elkövetkező hetek és hónapok folyamán remélhetőleg sokat tisztul majd a kép.

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap