2009-ben egy rendkívül sűrű csillag robbanását figyelték meg a Földről. A kérdéses égitest egy fehér törpe volt, vagyis egy olyan csillag maradványa, amely kifogyott az üzemanyagból és magába roskadt. A robbanás érdekessége, hogy egyrészt egy ritkán látott jelenségről, egy klasszikus nóváról van szó, másrészt a csillagászok először figyelhettek meg egy csillagot a robbanás előtt, közben és után, így vizuális bizonyítékokat gyűjthettek azzal kapcsolatban, hogy mi okozza az ilyen kataklizmákat.

A klasszikus nóvák két csillagból álló rendszerekben jönnek létre, amelyekben egy fehér törpe és társa egymáshoz nagyon közel kering. A fehér törpe gravitációja olyan erős, hogy anyagot von el a másik csillag hidrogénből álló légköréből. Az így összegyűlt gáz idővel olyan forróvá és nagy nyomásúvá válik, hogy beindul benne a fúzió és heves termonukleáris robbanás következik be. A klasszikus nóvák esetében tehát nem maga a csillag a robban fel, hanem csak annak egy vékony, felszíni gázrétege, mondja Przemek Mroz, a Varsói Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője.

A V1213 Cen nevű rendszerben pedig pontosan ennek lehettek tanúi néhány évvel ezelőtt a csillagászok. A szakértők 2003 óta monitorozták a kettőscsillagot, így tanúi lehettek a robbanás előzményeinek, és annak is, hogy mi történik a rendszerrel a nóva felfénylése után. A nóvákat és szupernóvákat rendszerint csak azok kialakulása után kezdik figyelni a csillagászok, hiszen nagyon nehéz megjósolni, hogy melyik csillag fog valami érdekeset produkálni, amíg ténylegesen nem történik valami látványos esemény. A hasonló robbanások előzményeinek észleléséből óriási hiány van, így minden hasonló megfigyelés rengeteg új információval szolgálhat a háttérben zajló folyamatokkal kapcsolatban.

Galéria megnyitása

A megfigyelések első hat évében a kutatók többször is tanúi voltak annak, hogy a rendszer kis mértékben felfénylik. A csillagászok magyarázata szerint a periodikus felfénylések során relatíve nagyobb mennyiségű hidrogéngáz érkezhetett a fehér törpe felszínére. Ez egyben azt is jelenti, hogy hidrogéntranszfer végig nagyon instabil volt és lassan ment végbe, mondja Mroz.

A 2009-es robbanást követően a rendszer enyhén megváltozott. Bár mindkét csillag megmaradt, és a fehér törpe továbbra is „lopja” társa légkörét, ez a társ a nóva kialakulása során nagy mennyiségű sugárzást kapott, így megduzzadt. Ennek eredményeként az egész rendszer egy kicsit fényesebbé vált, valamint megváltozott a hidrogén áramlásának üteme is. Mroz és társai szerint a fehér törpe a robbanás óta sokkal gyorsabban kapja a gázt, és mivel a nóva bekövetkezése óta nem figyeltek meg átmeneti felfényléseket, a jelek szerint jóval stabilabbá és folyamatosabbá is vált a transzfer.

Ezeket a változásokat elméleti szinten többen előre jelezték, de mostanáig senkinek sem sikerült a valóságban megfigyelni. Mroz és kollégái sem reménykedtek abban, hogy az ő életükben sor kerülhet egy klasszikus nóva kialakulásának észlelésére. A csillagászok becslései szerint több millió évbe is beletelhet, mire egy fehér törpe elég hidrogéngázt gyűjt össze a robbanáshoz. Annak valószínűsége, hogy pont jókor, pont jófelé nézzenek a szakértők tehát nagyon alacsony volt. Sokan úgy hitték, hogy több százezer évig kell figyelnünk a csillagokat, mire hasonlót láthatunk, mondja Mroz, aki hihetetlenül szerencsésnek tekinti csapatát a felfedezés miatt.

Ami a V1213 Cen rendszerét illeti, a fehér törpe valószínűleg idővel ismét elég hidrogént gyűjt össze egy nóva kialakulásához. Ahhoz azonban, hogy ennek az emberiség tanúja legyen, nagyon sokat kell várni, hiszen a teoretikusok becslései szerint még a fokozott hidrogénáramlással is legalább egymillió év telhet el, mire az újabb robbanás bekövetkezik.

Galéria megnyitása
Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

4 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
Enno
Enno
2016. aug. 22. 18:09
#4

Most bikázzák be a fehért ?:D akkor még 1 milla év és beröffen a "motor".

Tommy7
Tommy7
2016. aug. 18. 16:42
#3

Hölgyeim és Uraim, itt egy űrmegtermékenyítést láthatunk!

rfj1989
rfj1989
2016. aug. 18. 14:14
#2

Hát erre a megfigyelésre tényleg kicsi esély volt... szép munka, jó felé fordult a kis csapat :)

i2k010
i2k010
2016. aug. 18. 13:19
#1

Döbbenetes. Jó ilyenekről tudni. S csodálkozni.

Vissza az oldal tetejére