Elkészült Kína első adatközpontokba szánt GPU-ja

A friss GPGPU meglehetősen versenyképesnek ígérkezik, legalábbis az FP16-os számítási teljesítménye alapján erre lehet következtetni.

Elkészült Kína első adatközpontokba szánt GPU-ja

Kína az éve óta törekszik arra, hogy házon belülre költöztesse a lehető legtöbb IT ipari termék fejlesztését és gyártását, hiszen ennek köszönhetően kevésbé függ majd az importtól, valamint termékeit is a hazai piac igényeinek megfelelően alakíthatja ki. A törekvés az elmúlt hónapok során alighanem új lendületet kaphatott, mivel az Amerikai Egyesült Államok és Kína között zajló gazdasági csatározás mindkét fél számára okozott már kellemetlenségeket, így ez egy remek alkalom arra, hogy a hazai chipfejlesztést és chipgyártást még komolyabb mértékben támogassák.

Ennek a projektnek a része az a mérföldkő is, amit a Shanghai Tianshu Zhixin Semiconductor szakemberei értek el a minap. A szélesebb körben csak Tianshu Zhixin névre keresztelt kínai vállalat készített egy speciális, adatközpontokba szánt GPGPU-t, ami a Big Island (BI) nevet viseli. Ez a GPGPU a mesterséges intelligenciával foglalkozó piaci szegmens mellett a HPC piacot is célba veszi, de ezeken felül számos iparágban kamatoztathatják a benne rejlő lehetőségeket, például a gyógyszeriparban, az oktatásban, illetve a biztonsággal foglalkozó szegmensekben is. Az új GPU 7 nm-es csíkszélességgel készült és 2,5D CoWoS tokozást használ, igaz, azt nem árulta el a vállalat, pontosan mely gyárból érkezett, de a gyártástechnológiai hasonlóságok alapján alighanem a TSMC egyik üzeme lehet a háttérben.

Galéria megnyitása

A speciális GPU alapját egy házon belül fejlesztett architektúra adja, amellyel kapcsolatban nincs túl sok információ, de annyi kiderült, hogy a termék FP32, FP16, BF16, INT32, INT16 és INT8 támogatással egyaránt rendelkezik – sok egyéb mellett. A lapka 24 milliárd tranzisztorból épül fel, teljesítménye pedig kétszerese a kereskedelem fő áramában található termékekének, ami igazából nem árul el sokat, csak annyit, remek lehet az ár/teljesítmény aránya. Ennél egy picivel beszédesebb az FP16-os számítási teljesítmény, ami akár 147 TFLOP/s is lehet. Összehasonlításképpen az Nvidia A100-as gyorsítója 77,97 TFLOP/s-os, míg az AMD Instinct MI100-as megoldása 184,6 TFLOP/s-os számítási teljesítményre képes FP16-os műveletek esetén, vagyis a kínai GPU igen ütőképesnek tűnik.

A lapkát még 2018 folyamán kezdték el kifejleszteni, majd a „tape out” fázist 2020 májusában érték el, azóta pedig a sorozatgyártás is elindulhatott, hiszen a vállalat idén már kereskedelmi forgalomba szeretné küldeni az újdonságot. Arról egyelőre nincs hír, hogy a friss GPGPU Kínán kívül is helyet kap-e az egyes adatközpontok fedélzetén, vagy sem, de idővel erre is választ kaphatunk.

Neked ajánljuk

Kiemelt
Csak gépösszerakó
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ product.displayName }}
csak b2b
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap