Elkészült az iOS 13.2.3

Elkészült az iOS 13.2.3

Az Apple folyamatosan dolgozik az iOS 13 operációs rendszeresen. Ennek eredményeként most már az iOS 13.2.3-as kiadás érkezéséről számolhatunk be, nem sokkal azt követően, hogy a vállalat már az iOS 13.3 fejlesztését is elkezdte, és publikálta az első béta kiadást. No, de most nézzük azt, hogy az iOS 13.2.3 milyen változásokat hoz.

Ahogy azt az ilyen kiadásoknál már nagyjából megszokhattuk, újítást nem érdemes keresni. Az Apple a megbízhatóbb működésre és az ismert hibák javítására helyezte a hangsúlyt. Ki lett küszöbölve az a hiba, ami esetenként megakadályozta a keresést a Mail, a Fájlok és a Jegyzetek alkalmazásokon belül, így a felhasználó nem tudott megtalálni szükséges információkat. És még a Mailhez fűződően másik kettő gondra is gyógyírt jelent az iOS 13.2.3 Az Exchange-fiókoknál néha nem ment az eredeti üzenet tartalmának az idézése, illetve a Mail esetenként képtelen volt letölteni az új üzeneteket.

Galéria megnyitása

Az Üzeneteknél korábban tapasztalhatták az emberek, hogy a részletes nézetben nem jelentek meg a hivatkozások és a fényképek vagy más egyéb csatolmányok, de ez már a múlté. Javította az Üzenetek ezen hibáját is az Apple. Mint ahogy azt is sikerült kiküszöbölni, ami az applikációkat meggátolta abban, hogy a háttérben töltsenek le különböző tartalmakat. Ez esetenként eléggé belerondíthatott a multitasking élménybe.

Az iOS 13.2.3 érkezésével természetesen az iPadOS is frissült ugyanerre a verzióra; még a buildek azonosítója is teljesen megegyezik (17B111). Korábban volt már, hogy az iPadOS és az iOS nem pont ugyanazokat a javításokat tartalmazta, de most ilyen különbség sincs. A frissítés mérete 90 és 110 MB körül mozog készüléktől függően.

Az iOS és az iPadOS következő nagyobb frissítése a 13.3-as kiadás lesz, de az valószínűleg már csak az év legvégén vagy január elején kerülhet bevetésre. Még biztosan lesz belőle néhány béta kiadás, amit a vállalkozó szellemű közönség kedvére kipróbálhat. Addig is érdemes az iOS 13.2 minden kisebb frissítését is telepíteni, mert ezek segítenek a stabilabb és jobb működés elérésében.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap