Elkészült a hivatalos YouTube alkalmazás WP8-ra (Frissítve)

Hosszas huzavona után megszületett a Google-nek és a Microsoftnak is megfelelő applikáció.

Elkészült a hivatalos YouTube alkalmazás WP8-ra (Frissítve)

Minden bizonnyal emlékszünk még arra, mikor a Microsoft és a Google összerúgta a port néhány hónapja. A vita egy olyan YouTube alkalmazás miatt pattant ki a két fél között, ami finoman szólva sem felelt meg a videómegosztó által szabott felhasználási feltételeknek.

A YouTube tulajdonosa akkor felszólította a Microsoftot, hogy a Windows Phone alkalmazásboltjából haladéktalanul távolítsák el a szóban forgó megoldást, és ennek záros időn belül eleget is tettek a redmondiak. Ezt követően a két vállalat megegyezett, hogy immáron közös erővel elkészítik azt a programot, ami mind a két félnek megfelel. Most megérkezett a végeredmény, tehát, akik Windows Phone rendszert futtató okostelefonnal rendelkeznek, máris letölthetik a hivatalos YouTube applikáció. Nem kell a jövőben a mobilra optimalizált weboldalon keresztül, körülményesen használni a portált, ami bizony jó hír.

Az új program mögött már hivatalosan is a YouTube áll, így a várakozásoknak megfelelően ez lett a legjobb kliens a teljes kínálatban. Szinte minden fontos funkciót el tudunk érni belőle. Böngészhetünk a több milliárd feltöltött videó között, de nemcsak a felvételeket, hanem az élő streameket is figyelemmel követhetjük a segítségével. Persze a fogyasztás mellett tartalmakat generálhatunk is: megoszthatunk, kommentálhatunk és fel is tölthetjük a saját filmjeinket, ha ezt szeretnénk. Ez utóbbinál viszont van egy érdekes feltétele a dolognak; ahhoz, hogy feltölthessünk videókat, töltőre kell kapcsolni az okostelefonunkat.

Továbbá kezelhetjük a lejátszási listáinkat és csatornákat, valamint még élő csempét is létrehozhatunk a főképernyőn és a profilunk részletes szerkesztésére is van lehetőségünk nyílik. Mindezek mellett pedig van egy "Gyereksarok" is, amit azért alkottak, hogy a fiatalabb generáció nehogy valamilyen oda nem illő tartalommal találkozzon – tehát ez lényegében egy szűrő, aminek az aktiválását követően csak az engedélyezett videók nézhetőek meg a készülékünkön.

A friss YouTube innen érhető el webes felületen keresztül, az eszközünkről meg természetesen név alapján kell előkerítenünk a piactérről. Örömteli, hogy a nyelvtámogatás megspórolásával sem szerettek volna a fejlesztés idejéből lefaragni, és magyarul is tud. A telepítést mobilinternetről is elvégezhetjük, hiszen amilyen funkciókban gazdag, olyan kicsi: mindössze 3 MB-os méretet öltött.

Friss:

A YouTube - nem vicc - ismét letiltotta a fent kiemelt alkalmazást. A két vállalat videómegosztót övező násztánca egyre komikusabb képet fest. Ezúttal a Google áll a gonosz szerepében, hiszen többé-kevésbé mondva csinált indok miatt kellett ismét búcsút venni a WP8-ra szabott YouTube klienstől. A Google szerint ez az applikáció nem nyújtotta azt a felhasználói élményt, amit az Anroidra és az iOS-re szánt társaik. A keresőóriás azt kívánja, hogy HTML5 alapokon készüljön el a program. Mindennek leginkább a felhasználók isszák meg a levét, így remélhetőleg hamarosan pont kerül az ügy végére.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward