Élénkülő tv-piac

Élénkülő tv-piac

A legnézettebbnek továbbra is a hazai kereskedelmi és közszolgálati adók számítanak, a fizetős televíziós szolgáltatást igénybe vevő háztartások háromnegyedében napi rendszerességgel nézik ezeket. A tematikus adók közül a legnépszerűbbek a nem fizetős film-, a hír- és az ismeretterjesztő csatornák.

Nincs ingyenvacsora

Mindeközben az ingyenes televíziózás perifériára szorulása tapasztalható: ennek jeleként csak tavaly több mint 200 ezerrel nőtt 2007-hez képest a fizetős tévészolgáltatást igénybe vevő háztartások száma. A növekedés hátterében elsősorban a szolgáltatók közötti fokozódó verseny, az annak hatására bekövetkező árcsökkenés, valamint a szolgáltatók agresszív ügyfélszerzési politikája állhat. A verseny élesedését, valamint a mind szélesebb körű konvergenciát jelzi, hogy egyre több szolgáltató "fejleszti ki" 2play- és 3play-képességét oly módon, hogy annak a televíziós szolgáltatás részét képezi. Sőt ma már több olyan szolgáltató is működik, amelyik nemcsak egy, hanem több platformon is elérhetővé teszi televíziós szolgáltatását. Ezen a téren a közelmúlt kétségtelenül egyik legjelentősebb eseménye a T-Home Sat Tv 2008 decemberében történt elindulása volt. Ezzel ugyanis a Magyar Telekom megteremtette annak lehetőségét, hogy az ország jelentős részén triple play szolgáltatást nyújthasson. A vállalkozás bizonyos szempontból talán megkésett, hiszen több versenytárs (a UPC, a Digi és számos kisebb szolgáltató) már jó ideje kínált televízió-internet-telefon szolgáltatást integráló kombinált csomagot. Az is a kockázatok között szerepelt, hogy a fizetős műholdas televíziós piac jelentős részét a UPC Direct és a Digi Tv már lefedte. Vagy mégsem?

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató nyilatkozata szerint a szolgáltatásnak március közepén már több mint 40 ezer előfizetője volt, ami számos prognózisra rácáfolva, azokat jelentősen meghaladó dinamikára utal.

Égi áldás

Mindeközben a szintén tavaly decemberben startolt dvb-t, azaz a digitális földfelszíni sugárzás - amely a szolgáltató közlése szerint ma a hazai lakosság 60 százaléka számára érhető el - jelenleg még kissé döcögve halad.

Földközelben

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a tavalyi év közepén a háztartások bő többségében (70 százalékában) még nem hallottak arról, hogy néhány csatorna a digitális földfelszíni sugárzás segítségével már az év végétől ingyenesen fogható lesz. Pedig a BellResearch elemzői szerint a fizetős televíziós szolgáltatások jövőbeli bővülésének motorját a digitális televíziózás terjedése jelentheti (ideértve a dvb-s-t, azaz a műholdas és a dvb-h-t, a mobiltelevíziózást is).

Megállíthatóság, kép- és hangminőség

Az emberek a digitális szolgáltatások és az általuk elérhetővé tett - vagy elérhetővé tehető - szolgáltatások közül a legvonzóbbnak az adások megállíthatóságát tartják. A kiváló kép- és hangminőség, valamint a csomagok testre szabhatósága szintén komoly vonzerő. Az érem másik oldala, hogy sokan (a válaszadók kétötöde) drágának tartja/gondolja ezt a "digitális pluszt", azaz úgy vélik, a digitális szolgáltatások igénybevételének ellenértéke az ár/érték arányban számukra kedvezőtlen eltolódást indukál.

Összességében azonban reálisnak tűnik, hogy a jelentős elzárkózás ellenére is 2009-ben mintegy 200-300 ezerrel bővüljön a digitális szolgáltatásra előfizető háztartások száma - prognosztizálják a BellResearch kutatói.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward